2010. április 30., péntek

Thaiföld: kik azok a "vörösingesek"?

Ezek a vörös ingbe öltözött thai dolgozók sorbaállnak, hogy vérüket adhassák (márc.16.). 1000 litert akarnak összegyűjteni, hogy aztán azt szétöntsék az intézmények előtt, szimbolizálva : «vérünk, a nép vére – hatalom! ». Márc. 12 óta az utcákon követelik a kormány lemondását és a parlament feloszlatását. Egy parasztasszony 450 km-t tett meg, hogy megtöltse vérével, mint a többiek, az üveget: «Gyerekeinkért teszem, a demokráciáért».
Az intézmények ellenállnak, a kormány ismét a katonaságot vetette be ellenük.

A vörösingesek mozgalma 2001-ben született az akkori miniszterelnök, Thaksin Shinawatra hatalomba érkezésekor (a vörösingesek eleinte támogatták, tőle várva a változásokat). A korrupciós botrányokba keveredett Thaksint 2006-ban katonai puccs távolította el. Ma a vörösingesek szakítottak a Thaksin-barátsággal. Összetételük komplexebbé vált, a mozgalom élvezi a hadsereg, a vidéki vezetők egy része, szakszervezetek és kisebb pártok támogatását. A népi osztályok részvételét követeli a politikai-gazdasági hatalomban.

A sárgaingesek. Szövetségüket Sondhi, egy sajtómágnás alapította, a „politikai élet megtisztításáért a maffia kombinációktól, a klienstársadalomtól” a korrupciótól megundorodott középrétegek, az értelmiség egy részének részvételével (a sárga a monarchia színe Thaiföldön).

Thaksin Shinawatra. Az «ördögi vonásokkal» rendelkező, karizmatikusnak elismert politikus egyetlen ambíciója a hatalom megszerzése és megtartása. A milliárdost 2006-ben felesége ingatlanvállalata javára elkövetett pénzügyi visszaélésekkel megvádolták, 2008-ban elítélték, ekkor menekült Európába, majd Dubaiba (ma Montenegroban él). Vagyona egy részét elkobozta a thai állam (de becslések szerint jut is, marad is neki, kb. egymilliárd dollárnyi vagyon). Távozása után Samak Sundaravej, Thaksin jobbkeze került a miniszterelnöki székbe.

A kormány álláspontja a vörösingesek követeléseinek elutasítása. A hatalomból való távozás ultimátumára fegyveres választ adott. Egyes források szerint a kormány áll az újonnan felállított „kékinges” különítmények mögött. Tettlegesen támadják a népi mozgalmat, melyet egyre inkább támogat a társadalom 65 %-át kitevő falusi lakosság a szervezett dolgozók mellett (építőipari munkás-, oktatási, bányász-, újságírói, fémipari, szállítási, textil-, élelmiszeripari, közszolgálati szakszervezetek s az ITUC). A thaiföldi politikai élet jelenlegi szereplőnek többsége nem mutat hajlandóságot a hatalom megosztására. A népi mozgalom azonban nem hátrál.

A kilakoltatás bűn!

A kilakoltatás bűn!
A Magyar Egyesült Baloldal mozgalom nyilatkozata Május 1 alkalmából
Az elkövetkező hónapokban fenyegető kilakoltatási hullám aggodalommal tölti el a társadalom elesettjeivel, a neoliberális politika kárvallottjaival szolidaritást vállaló mozgalmunkat, a MEBAL-t.
A MEBAL ezúton felszólítja a régi és az új kormányt, hogy az év végéig hosszabbítsák meg az április 15-én lejárt kilakoltatási moratóriumot! Az így nyert időt az országgyűlés használja fel arra, hogy a fedél nélküliség rémével fenyegetett több százezer honfitársunknak törvényileg biztosítsa otthonuk megmaradását! Követeljük, hogy a lakhatás jogát és garanciáit – mint Franciaországban – törvény biztosítsa! A MEBAL programja az alkotmányos garanciát preferálja, de a helyzet sürgető volta miatt - átmenetileg - a gyorsabb törvényi szabályozást is elfogadhatónak tartjuk.
A legsúlyosabban érintett réteget azok a bérlakásban élő családok alkotják (beleértve az egyszemélyes háztartásokat is), amelyeknek jelentős közüzemi és lakbértartozása halmozódott fel, méghozzá óriási többségének önhibájukon kívül. Ma 700 ezer családnak van 60 napon túli lakásrészlet tartozása és 1,5 millió családnak 90 napon túli közüzemi tartozása. Ilyen sok honfitársunk nem lehet hibás. Az a társadalom a bűnös, amely sem elég munkahelyet, sem egyéb jövedelmet nem biztosít számukra. A családok folyamatosan romló helyzetét a válság tovább nehezítette. Sokukat a legutóbbi időkig csak az önkormányzati segélyezés rendszere tartotta vissza a teljes ellehetetlenüléstől, az utcára kerüléstől. Az utóbbi hónapokban azonban a segélyek állami forrását szűkítették, miközben több tízmilliárd forintnyival nőttek a lakossági tartozások. Ezt a nyomást a segélyezés jelenlegi rendszere már képtelen feltartóztatni, így a fennálló rendelkezések értelmében kilakoltatási hullám várható.
Közismert, hogy a bankok és főleg az erre szakosodott kisebb pénzügyi hiéna-vállalkozások hitelei nyomán rohamosan nő a bedőlt lakáshitelek és az ezzel fenyegetettek száma. Azt már kevesebben tudják, hogy sok önkormányzat saját tulajdonú cégei mögé bújva fenyegeti kilakoltatással az önhibájukon kívül bajba jutott, kiszolgáltatott embereket.
A MEBAL, mint a társadalmi szolidaritás szervezete, felelősséget érez e rétegek, családok, és az e családokban nevelkedő gyermekek (a jövő teherhordó nemzedéke!) iránt, és e felelősség viselésére hívja fel a parlamenti pártokat!
Reméljük, minél többen ismerik fel ezt a felelősséget. Azokat pedig, akik e kötelességük alól kibújnának, a nyilvánosság erejével igyekszünk rászorítani a felelős magatartásra!
A SAJTÓ MUNKATÁRSAIT SZERETETTEL VÁRJUK MÁJUS 1-ÉN A „BALOLDALI UDVARBAN”, A városligeti PAÁL LÁSZLÓ SÉTÁNYON!

2010. április 30.
MEBAL

AAWL Labour News (ausztráliai-ázsiai munkásszövetség): Thaiföld népe mellett állunk!

Munkások! Szervezkedjetek a győzelemig!
Katonák, ne lőjetek!


2010. ápr. 23 - Bangkokban a kormányellenes demonstrációk folytatódnak – a vörösingesek elleni támadások is!

Ápr. 10-én a vörösingesek demonstráló mozgalmát Bankokban a hadsereg alakulatai részéről támadás érte: 25 halott és sebesült. Ápr, 22-én ismét gránátokkal támadtak rájuk, egy ember meghalt, többen megsebesültek.

40 év alatt hatodszor vette igénybe a thaiföldi kormány hadserege segítségét saját népe ellen. A népi mozgalom folytatódik a társadalmi egyenlőtlenségek, a korrupció elleni tiltakozásul.
A vörösingesek mozgalmában eleinte sokan csak a volt miniszterelnök Thaksin visszatérését követelték, de Thaiföld strukturális átalakítása, a globális hatásoknak való alárendelése óta mozgalmuk a gazdasági inegalitás és igazságtalanság elleni tiltakozómozgalommá szélesedett.

A dolgozó thai nép ellenáll az elnyomásnak és kizsákmányolásnak! A thai nép mellett állunk! A thai munkások fizetik meg évek óta a globalizáció árát, a multinacionális vállalatok itteni berendezkedését az alacsony bérek, a szabadságjogok hiánya, a thai dolgozók egészsége és élete árán realizálódó extraprofit elérésére. A thai munkások nem tűrnek tovább, szervezeteikkel együtt részt kérnek munka- és lakóhelyük ellenőrzésében! A gazdaságba akarnak beavatkozni, s nem csak egyszerűen választani a különböző kapitalista formulák között.

Az AAWL és a régió összes dolgozója teljes mértékben támogatja harcukat, nemzetközi szolidaritásra szólít! Ismertessétek, ami Thaiföldön történik, tartsatok gyűléseket, küldjetek tiltakozó levelet, hogy a katonaság tegye le a fegyvert a munkások és parasztok előtt Bankok utcáin! Az Abhisit Veijajiva katonai diktatórikus kormányának lemondását!
Rendkívüli fontossságú, hogy a világ népei, dolgozói kimutassák együttérzésüket thaiföldi testvéreikkel.
Küldjetek szolidaritási üzenetet az alábbiaknak:
AAWL - australia asia worker links: solidarity@aawl.org.au
BWI - building workers international: info@bwint.org
EI - education international: headoffice@ei-ie.org
ICEM - international federation of chemical energy mine and general workers unions: info@icem.org
IFJ - international federation of journalists: efj@ifj.org
IMF - international metalworkers federation: info@imfmetal.org
ITF - international transport workers federation: mail@itf.org.uk
ITGLWF - international textile garment and leather workers federation: office@itglwf.org
IUF - international union of food agricultural hotel restaurant catering tobacco and allied workers associations: iuf@iuf.org
PSI - public services international: psi@world-psi.org
ITUC - international trade union confederation: info@ituc-csi.org
WFTU - world federation of trade unions: info@wftucentral.org
End the dictatorship - All power to the working people ! Véget vetni a diktatúrának! Minden hatalmat a dolgozó népnek!
australia asia worker links - workers change the world - aawl.org.au

2010. április 29., csütörtök

A szovjet Katyn és az amerikai, dél-koreai «Katyn»

(DOMENICO LOSURDO)

Az erőszakos mezőgazdasági kollektivizálással és iparosítással szemben a lengyel tisztek legyilkolása1940 március-áprilisában már magában is bűncselekmény. A finnországi erőpróba még éreztette hatását: miután hiábavalónak bizonyult a kisérlet a területcserére (Sztálin vetette fel Leningrád védelmének biztosítására) a háború kiszélesedése forgott kockán. Hogyan viselkednének ilyen körülmények között az elfogott lengyel tisztek? Moszkva hiába próbálta meggyőzni őket (a cári Oroszország összeomlására datált konfliktusból eredő) antiszovjet álláspontjuk helytelenségéről, mely aztán brutálisabb formát vett fel a polgárháború alatt. A kérdés kétségtelenül nehéz volt, a Szovjetuniót óriási veszély fenyegette, a nyugati körök is bíztak abban, hogy ez a háború a sztálini rezsimet megsemmisíti. Ez a „súlyos biztonsági probléma” vezetett a „szörnyű döntéshez”, melyet Sztálin később „keserűen meg kellett bánjon az azt követő komplikációk miatt”.

De, ha igazolhatatlan is, a bűn nem Sztálin jellemének sajátja vagy az általa vezetett rendszeré. Gondoljunk csak az USA tábornokára, Pattonra, aki a sziciliai partraszálláskor azt a parancsot adta, hogy minden olasz katonát öljenek meg, aki – kemény ellenállás után – megadta magát. Még ha kisebb mértékű is az aljasság, ne felejtsük el, hogy ez szükségtelen volt biztonsági szempontból, s kizárólag bosszúból s talán rasszista indokból fakadt.

Ha valódi analógiát keresünk Katynnal, más tragédiákra és borzalmakra is rá kell térnünk. 10 évvel a szovjet Katyn után zajlott, amit az USA-beli és dél-koreai «Katyn»-nak lehet nevezni. Zajlik a koreai háború. Az északot érő gyilkos bombázás elől tömegek menekülnek délre. Hogy fogadták őket? «Az USA hadseregének az volt a politikája, hogy a Dél-Korea felé közelgő civileket legyilkolta», az áldozatok «többsége asszony, gyermek». Az észak-koreaiak beszivárgásától tartottak, de ezt csak egy dokumentum valószínűsíti (a No Gun Ri-ban történt gyilkosságok), egyébként erről «semmi bizonyíték nem került elő». Tehát itt is, mint Patton esetében, a katonai (és politikai) körök legfelsőbb fokának döntéséről van szó. A «biztonság» a tét, mint Katyn esetében.

Az USA és szövetségesei nem álltak meg a menekülők bombázásánál, szükségesnek tartották a potenciális ötödik hadoszlop megsemmisítését. Például «Taejon városában 1950 júliusában a rendőrség 1.700 kommunistagyanús koreainak megparancsolja saját sírja megásását, aztán a fegyverek elé terelték». Egy tanú meséli:

Vasárnap hajnalban a kihalt Chochiwon városban, férfiak és nők menetét láttam, kezük a hátuk mögött egymáshoz kötözve, ütötték-verték őket, a rendőrség előtt teherautókra rakták őket. A holttesteket onnan néhány kilométerre találták meg.

Nagyszabású hadművelet:

A Daegu melletti kobaltbányában a vizsgálat 240 személy maradványait találták. Ez csak egy része a kommunistagyanús 3.500 személynek, akiket cellájukból vagy házukból hurcoltak el 1950 július–szeptember között, fegyverek elé állították őket és a bányák mélyébe dobták.

Néha «asszonyok és gyermekek» a «sommás kivégzések» áldozatai: azt lehet mondani, hogy ezekben az esetekben azok családját végezték ki, akiket kommunistasággal gyanúsítottak. A biztonsággal kapcsolatos rögeszme a városokban is jelen volt: «Azt mondták, gyújtsuk meg a cigarettánkat. Kezdték megtölteni géppuskáikat. Kis szünet után egy tiszt azt mondta: ‘Akik még életben vannak, felkelhetnek és hazamehetnek’. Aztán azokat, akik megtették, lelőtték».
Mennyira tehető az áldozatok száma? Még nem mérték fel teljességében azt, amit a koreaiak úgy hívnak, hogy «halálmezők». Ideiglenes mérleget lehet felállítani: «A vizsgálatok eddig 1.222 valószínűsíthető tömeggyilkossági esetet derítettek ki […]. Ezekben benne volt 215 olyan incidens, ahol a túlélők mondták el, hogy repülők és amerikai földi csapatok ölték a fegyvertelen menekülteket».
Az USA-féle és dél-koreai «Katyn» nem kisebbek, mint a szovjet. Felfedik a skrupulusok hiányát (több ezer km-re az országtól a washingtoni vezetők nehezen hivatkozhatnak a biztonságra).
De nem szabad az igazolhatatlan bűnök között párhuzamot vonni és méricskélni, melyik a nagyobb.

Forrás: Staline. Histoire et critique d’une légende noire.
Editions Aden (Bruxelles) 2010.
Traduit de l’italien par Marie-Ange Patrizio

Az Európai Balpárt nyilatkozata

GÖRÖGORSZÁG, PORTUGÁLIA, SPANYOLORSZÁG: A BANKOK SPEKULÁLNAK, A NÉPEK FIZETNEK!

Az európai vezetők, nevezetesen a német kancellár hímezés-hámozása Görögország megsegítésében ragadozóspekulációt indított, mely az egész eurózónát fenyegeti.

Az európai vezetők habozás nélkül finanszírozták és állították talpra a bankokat 1%-os kamattal, holott ezek a bankok felelősek voltak a soha nem látott mértékű pénzügyi válságért. Az Európai Unió államai közötti most a görög népet akarják pangásba meríteni.

Az Európai Unió Görögországnak uzsorakölcsönt akar nyújtani kormányát drasztikus költségvetési csökkentésre kötelezve, a bérek és nyugdíjak csökkentésére, az oktatási és egészségügyi kiadások csökkentésére!

Holnap Portugália, Spanyolország és más országok lesznek soron? Nem az európai népeknek kell kifizetni a pénzügyi spekuláció számláját!

Május 10-én európai csúcstalálkozó lesz, az idő sürget! Az Európai Bal május 5-6-ra, még az Eurogroupe értekezlete előtt az európai parlamenti plenáris ülésre vitát kért avégett, hogy a Görögországnak nyújtandó kölcsönök aktiválásának feltételeit megvizsgálja.

2010. április 26., hétfő

Az alternatív baloldal egy erős pártban akarja egyesíteni a rendszerkritikus erőket

Tizenöt értelmiségi deklarációt tett közzé azt követően, hogy kiderült: a Fidesznek kétharmados többsége lesz az új parlamentben. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük közös nyilatkozatukat. (Forrás: 168 óra)

Búcsú az MSZP-től!

Megdöbbentő az országgyűlési képviselők választásának végeredménye. Magyarországon totális hatalomhoz jutott a demagóg jobboldal és Európa legerősebb gyűlöletpártja is a mi parlamentünkben szerveződhet tovább, immár közpénzből.

Ezt a választást nem a FIDESZ és a JOBBIK nyerte meg, hanem az MSZP vesztette el. A csupán nevében szocialista párt teljesen elfordult választóitól. Önként vált baloldali néppártból polgári liberális párttá. Az értékvesztés és az elmúlt évek sorozatos botrányai miatt minden hitelét elvesztve jutott el a 2010-es katasztrófához. Az elszürkült, hiteltelenné vált politikai elit minden további kísérlete kudarcra van ítélve.

A legvadabb neoliberális igényeknek is kontroll nélkül megfelelő MSZP reménytelenül a politikai életünk margójára szorult. Ebben a helyzetben cselekedni kell!

Ébresztő, baloldaliak! Nem dőlhettünk be sokadjára is egy jellegtelen, lejáratódott politikusi elitcsoportnak. A tények magukért beszélnek! Nincs több csodavárás! Az MSZP-től élesen elhatárolható, erős és valóban baloldali politikai alternatívára van szükség. Modern politikai szervezetre, amely nem pusztán nosztalgiára épít, hanem igazodik Európa baloldali pártjainak előremutató politikájához.

A magyar demokrácia és a baloldal válságából kiutat egy új típusú politikai formációban kell keressünk! Mi, alulírott baloldali közszereplők mindent megteszünk azért, hogy a hazai alternatív baloldal egy erős pártban egyesítse a rendszerkritikus erőket.

Budapest, 2010. április 25.

Tamás Gáspár Miklós, Hrabák András, Noé Krisztina, Czöndör Gyula, Bakó András, Trasciatti Attila, Galba-Deák Ádám, Vajnai Attila, Droppa György, Tóth Csaba, Kalmár Szilárd, Morva Tamás, Tamás Gábor, Beck Gábor, Komjáthi Imre

2010. április 25., vasárnap

Nemzetközi információk

új széria 7. sz. (376) – 2010. ápr. 16.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének lapja

Nyílt világkonferencia
a háború és kizsákmányolás ellen
Algír, 2010.nov.27-28-29.



Az algériai világkonferencia előkészítő vitája

Tartalom

- Haiti: a nemzetközi Haiti-bizottság
- Németország: felhívás
- Brazília: interjú


HAITI
«Nemzetközi vizsgálóbizottság a haiti helyzetről»
Szolidarítási felhívás a nemzetközi munkás és demokratikus mozgalmakhoz
Nemet Haiti katonai megszállásra és szuverenitása megsértésére!


Testvéreinkhez!
Ahogyan ismert, Haiti a közelmúltban földrengés áldozata lett: 300 ezer halott, sok tízezer holttest még a romok alatt, több százezer sérült, családok százezrei fedél nélkül. Mindezt súlyosbítják a szinte teljes mértékben privatizált, leromlott közszolgáltatások, melyek nem sietnek a lakosság megsegítésére. A tehetetlen Préval elnök igyekszik a külfüldi civil szervezetek beavatkozása okozta zűrzavar elhárítására, de a saját maga támogatta politika foglyaként annak cinkosa:
- az ország megszállásában 2004 óta;
- a dolgozók túlzott mértékű kizsákmányolásában, különösen a szabad zónákban, ahol maga is a multinacionális cégek vezetése mellé állt a szakszervezetek 200 gourde (kevesebb, mint 3 dollár) napi bérmimimum követelésével szemben;
- a Duvelier-k által felvett külső adósság törlesztésének folytatásában, mely heti 1 millió dollárra rúg.
Az imperialista kormányok krokodilkönnyeket hullajtva profitálnak Haiti megerősített megszállásából. Az USA tízezer katonát küldött. Hallottuk a francia elnököt, Nicolas Sarkozyt febr. 17-én Port-au Prince-ben, amint megerősítette Haiti 345 millió dolláros megsegítését, majd „Haiti adósságának átütemezését”, de nem hallottunk semmit arról a 21 milliárd dollárról, melyet az akkori francia állam megváltásként csikart ki a fiatal Haiti Köztársaságtól...
A haiti helyzetet vizsgáló nemzetközi bizottság 2009. szept. 16-20 között konstatálta, hogy a károk mértéke, az áldozatok száma, a túlélők szenvedése az infrastruktúra és a lakhatás hiányának, állapotának következménye, annak, hogy a lakosság több mint 70 %-a munkanélküli, s hogy a bérek nyomorúságosak, kevesebb, mint napi 3 dollár. Ez a következménye a nemzetközi intézmények által kikényszerített kiigazítási tervnek.
A Bizottság értékelte munkáját, s „a következő megfigyeléseket tette:
• A társadalom, gazdaság és politika szétmállóban van;
• Az ENSZ katonai beavatkozási miatti elégedetlenség növekszik”
Meghallgatás kérését javasolta az ENSZ főtitkáránál és a MINUSTAH-csapatok államainak elnökeinél.
Meg kell erősítenünk, hogy Haiti helyzete nem valami fatalitás, nem átok, hanem a haiti nép, a napóleoni seregeket legyőző, a világ első fekete köztársasága a túlzott kizsákmányolás, a nyugati hatalmak, elsősorban az USA-nak való kiszolgàltatottsàga eredménye.
Haiti harcostársaink, a népi- és szakszervezetek formálta «Követőbizottság»-ban megerősítik, hogy «Haiti nem áll háborúban senkivel sem. Ha a 40 kormány (most már 42 az USA-éval és a franciával), melyek megszálló csapatokat tartanak, és fenntartásuk több millió dollárba kerül évente, valóban segíteni akarná a haiti népet, akkor helyettesítsék a katonákat mentősökkel, polgárvédelmi szakszemberekkel, technikusokkal, mérnökökkel, orvosokkal, stb.!” «Együttes küzdelmünk segítésére anyagi és logisztikai segítséget» kérnek.

Testvéreinkkel együtt folyamatosan követeljük:
- Haiti adósságának teljes eltörlését;
- Franciaország fizesse vissza Haitinak azt a 21 milliárd dollárnyi adósságot, melyet a haiti köztársaságtól kikényszerített;
- A megszálló csapatok azonnali kivonását (MINUSTAH, USA és mások).
- Nemzetközi munkászolidaritást, jogot a haiti népnek önmaga sorsáról való döntésre, jogot a népeknek, hogy békében élhessenek a szuverén nemzetek közösségében!

Tartsunk támogatási és szolidaritási napot 2010. jún.1-én, Haiti megszállásának 6. évfordulóján! Felhívjuk a szervezeteket, hogy tartsanak sajtókonferenciát, gyűléseket, tüntetéseket! Lula kormánya parancsnokolja a MINUSTAH-csapatokat, Obama elnök protektorátussá tette a haiti földet, ezen a jún. elsején az ENSZ-hez delegációt küldünk, nyújtsunk segédkezet tüntetéssel az ENSZ-székház előtt!

a CIE-H, a haiti dolgozók autonóm szakszervezete nevében:
Colia Clark (New York)
Robert Fabert (Guadeloupe).
a közszféra dolgozóinak szövetsége nevében:
Fignolé ST-Cyr, Dukens Raphaël (Haiti)



NÉMETORSZÁG

Meghívás a 2010. jún. 19-20-i európai konferenciára

«Mi, szakszervezeti felelősök, szociáldemokraták, a munkásmozgalom aktivistái, kollégáinkhoz fordulunk szerte Európában, sürgős találkozót javasolunk, mert úgy ítéljük meg, hogy ezt kívánja meg drámai helyzetünkkel való szembenézés.

Különös mértékben fordulunk görög, portugál és spanyol kollégáinkhoz, akik országa tüzes vassal van megjelölve; kormányaik, Papandreu, Zapatero és Socrates egytől egyig gyilkos strukturális tervek mellett döntöttek a «stabilitás és fejlődés biztosítása» érdekében.

Még alá is becsülhetjük az európai helyzet súlyosságát azzal, ha csak azt mondjuk, a háború óta ehhez hasonlót nem éltünk át. Az európai államok ezidő óta első ízben kerültek a csőd szélére, szuverenitásukat nyíltan megkérdőjelezi az EU és az IMF.

20 évvel a berlini fal összeomlása után, mely nálunk annyi reményt ébresztett, a Kohl-kormány által a keleti tartományoknak tartogatott jövő, az ipartalanítás, a munka deregularizációja és a szegénység azzal fenyeget, hogy egész Németországban általánossá válik. A Kelet és a Nyugat valódi szociális egyesülése elhalasztódik.

Ilyen kontextusban mondjuk ki: meg vagyunk botránkozva azokon a soviniszta és nyíltan idegengyűlölő deklarációkon és beszédeken, melyeket a görög és portugál nép ellen hallunk Németországban, és ha hihetünk a sajtónak, hasonló kampány fejlődik ki a Ti országaitokban is a német nép ellen. Mi azt gondoltuk, hogy ez a fajta demagógia a múlt része, elmúlt.

Mindez pontosan akkor történik, mikor kormányunk, mintha mi sem történt volna, a német kontingens megerősítéséről döntött Afganisztánban a NATO parancsnoksága alatt, ezzel erőszakot téve a német nép esküjén: „Soha többé háborút” («Nie wieder Krieg!»)
Hová tartunk?

Vádoljuk mindazokat, akik évekig beszédeket tartottak “a béke, barátság és testvériség a népek között” témakörben, de csak annak érdekében, hogy igazolják a dolgozókra mért erőfeszítéseket, melyeket az EU és az euró kötelezett.
Vádoljuk őket, mivel ma szintén ők azok, akik ezeket a sovén beszédeket tartják vagy erre felbujtanak. Nálunk azzal merik vádolni a dolgozókat és a nép többségét, hogy támogatják Merkelt, amikor az drákói körülményeket teremt a Görögországnak adandó kölcsönök ügyében. Mintha a kérdéses milliárdok a görög nép megsegítésére, mintha ezek a kolosszális összegek nem egyedül a spekulánsoknak szolgálnának, legyenek azok angolszászok vagy egész egyszerűen európaik.

A bankok, a spekulációs alapok, egyszóval a finánctőke okozta a világra kiterjedő katasztrófát, illusztrálva újból az egész, a termelési eszközök magántulajdonára épülő rendszer válságát.

Követelték és megkapták az államháztartásból a milliárdokat. Ezekkel a pénzekkel a legrosszabbra spekuláltak. Görögországot, Portugáliát és Spanyolországot a csődbe vezették. Fenyegetik egész Európát és követelik az összes európai kormánytól ugyanazon szigorú népellenes intézkedések bevezetését, s ezek központjában a társadalombiztosítás, a nyugdíjrendszer likvidálását és az összes közszolgáltatás privatizációját.
Minden állami költségvetés drasztikus csökkentését követelik, mindannak a privatizálását, ami csak lehetséges. Európát, Keletet és Nyugatot, minden nagy és történelmi szociális vívmányt romba döntöttek. Mindezt az euró pénzügypiaci «megmentéséért» és a spekulánsok tollasodásáért, egész generációk munkaproduktuma lerombolásának bázisán, sőt, bazírozva magának a munkaerőnek az elpusztítására.

Németországban 15 éve nehezedik brutális nyomás a bérekre, a szociális rendszerekre, a «munkaerő árára» és a kollektív szerződésekre mindenekelőtt a Schröder-kormány és utódjai, a CDU/CSU– SPD ”nagykoalíció” Agenda 2010-politikájának köszönhetően, mely a reálbérek soha nem látott csökkenéséhez vezetett, a nyolcmilliós alacsony bérű szektor robbanásszerű kialakulásához és a tömeges szegénységhez. S ahogy sokasodik a dolgozók és fiatalok társadalmi ellenállása, Merkel bejelenti, hogy még tovább kell mennie.

Ehhez nem habozik a zsarolás eszközéhez nyúlni, melyekhez általában nyúlnak a vezető körök krízis esetén. Többek között ahhoz a rágalomhoz, hogy a német nép nem hajlandó a görög megsegítésére sietni, és ez az oka annak, hogy az IMF-hez kellett fordulni. Ez aljasság. Olyan, ami kifejezi a görög és minden mediterrán nép lenézését. Minden erőnket bevetjük annak érdekében, hogy leleplezzük ezt a manipulatív kísérletet, mivel a német nép történelme során más manipulációkért már embertelen árat fizetett.

A fosztogatás folytatódik és növekszik egész Európában. Egyetlen példát idézünk hazánkból: az amerikai tröszt, a GM újabb állami szubvenciókat követel az európai tagországoktól, hogy az Opelt ne vigye csődbe azonnal. Ismét költségvetési finanszírozást követel a vállalati «restrukturációra», a munkahelyek megszüntetésére, munkabércsökkentésre és a nyilvánvaló kiszervezésre. A GM kijátsza az antwerpeni üzem bezárásának kártyáját a bochumi ellen, egymás ellen próbálja fordítani a német és a belga dolgozókat. Ebben a játékben az egész európai kontinens ipara veszélyben van. Erre köteleztek bennünket mindenütt a sokezer munkahely megszüntetésének “vállalataink versenyképességeinek megőrzése” ürügyével, a társadalombiztosítás romjain, a bezárások igazolása vagy kórházaink privatizációja és a közszolgáltatás eltűnése révén. Helyhatóságaink elvéreznek és egész régiók merülnek a szociális és ipari sivatagokba…

Elfogadni mindezt nem vagyunk képesek. Azért vagyunk itt, mert harcolunk az Opel lebontása ellen, s tudjuk, hogy Ti is hasonló küzdelmekben vagytok elkötelezettek. Azért küzdünk, hogy az Opelt azonnali védelem alá helyezzék, ami megfelel a nálatok követelt iparági államosítási szériának. Sürgősen informálnunk kell egymást és kölcsönösen egymás segítségére kell sietnünk.

Németországban – csakúgy, mint egész Európában – szakszervezeteinket felszólítják arra, hogy vessék alá magukat a versenyképesség felsőbbrendű érdekeinek. A munkahelyek, a jogok, a kollektív szerződések megszüntetése melletti «szociálisan elviselhető» módon való asszisztálásra szólítják fel őket.

A korporatista integrációban mindig mélyebbre csalják őket, a kormányok szövetségében, a «szociális partnerségben». Az fenyegeti őket, hogy egyszerű gépezetekké váljanak azoknak a multinacionális terveknek a megvalósításában, melyeknek a kormányok is alávetik magukat.

Vezetésünk hagyja magát azzal az ürüggyel, hogy nincs alternatívája ennek a politikának. De kit lehet megtéveszteni ezzel az érvvel? A legbiztosabb politikai kiút nem a “szociális lebontás elkerülhetetlenségének”, a “szociális partnerségnek”, a “konszenzusnak” az elutasítása lenne? Nem kellene az összes elbocsátást, az összes „nyugdíjreformot” és „társadalombiztosítási reformot” megbuktatni?

Egyesüljünk, tapasztalatainkat cseréljük ki, cselekedjünk egységesen régi szervezeteink, a munkásszervezetek visszaszerzésére! Nem a CES (Szakszervezetek Európai Szövetsége) képvisel bennünket! Mi felépítettük szervezeteinket, ezek léteznek, mozgósítóerőnk ennek kereteiben van benne, mobilizálni tudnánk az egész munkásosztályt mint független társadalmi osztályt! Ettől a mozgalomtól függ egész Európa jövője.

Vannak közöttük SPD-aktivák, az SPD öreg harcosai, szakszervezeti felelősök, stb. Meg vagyunk győződve arról, hogy sem Merkel (CDU), sem Gabriel (SPD) nem felel meg a dolgozók vitális követelményeinek.
Nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy országaitokban a dolgozók többsége nem bízik Papandreuban, Zapateroban, Socratesban, és az összes szociáldemokrata kormány többségében, holott sokan a dolgozók közül üdvözölték hatalomrajutásukat, mert azt várták, hogy a régi munkáspártok képviselői más politikát folytatnak, azt, emiért ezek a pártok létrejöttek.

Minden kormány makacsul az EU, az euró és a bankok és spekulánsok kalodájában akarja politikájának folytatását és elutasítja a népszuverenitást, a demokrácia legelemibbb követelményét. Csak a varázslóinas szerepét játsza, hogy minél erősebb csapást mérjen a dolgozó népességre.

Nincs kiút anélkül, hogy ne szakítsunk ezzel a kerettel.

A szakítás a feltétele annak, hogy földrészünk méreteiben építsük fel azt a szükséges együttműködést, melyet népeink kívánnak a termelés racionális újjászervezésének érdekében. Ez az együttműködés nem lehet az, amit kormányaink az EU jármában végeznek az euró létezéséhez fűződő monetáris manipulációhoz, a finánctőke diktatúrájához kapcsolódva, csak olyan kormányoké, melyek merik az ipart védelmük alá helyezni, a közszolgáltatásokat és az egész közszolgálati infrastruktúrát helyreállítani, s mellyel ilyen módon a dolgozók családjai millióinak túlélését biztosítani.

Sorsunk soha nem volt ennyire összekapcsolva. Ez az oka annak, hogy meghívásotokat kezdeményezzük első találkozásra azzal a céllal, hogy együttműködésünk folytatódni fog.
Elképzelhetetlen, hogy ellenségeinket az európai intézményekben eleve hagyjuk együttműködni a népek ellen. Dolgozzuk ki együtt a «munkáspaktumot» mi magunk avégett, hogy jobban megerősítsük magunkat a közvetlenül előttünk álló küzdelemben.»



Első aláírások:
Köln:
Matthias Cornely, IGMetall (vasipari szakszervezet), vállalati tanács elnöke
Paul Paternoga, IGMetall, vállalati tanács elnöke, az SPD munkásbizottságainak (AfA) regionális tagja
Metin Mert, IGMetall, vállalati tanács elnöke
Henning Frey, pedagógusszakszervezet (GEW), az SPD tagja
Winfried Sichelt (volt Opel dolgozó)
Düsseldorf:
Mirco Kischkat, az SPD tagja, az SPD munkásbizottságainak alelnöke, a ver.di szakszervezet észak-rajna-vesztfáliai ifjúsági szakszervezete (közszolgálati)
Peter Kreutler, az SPD és a munkásbizottságok (AfA) tagja, ver.di közszolgálati szakszervezet
Wolfgang Freitag, IG Metall, vállalati tanács elnöke
Dirk Weiß, SPD, bányász, vegyi és energetikai (IG BCE) vállalati tanácsi tag
H.-W. Schuster, közszolgálati szakszervezeti felelős (ver.di), az SPD tagja, düsseldorfi munkásbizottság
Berlin:
Rainer Döring, a berlini ver.di szakszervezet tagja
Kerstin Fürst, vasutas szakszervetek (Transnet) felelőse
Peter Polke, vállalati tanács tagja, vasúti szakszervezet (Transnet)
Gotthard Krupp, ver.di közszolgáltatási szakszervezet, SPD tag, a regionális AfA tagja
Volker Prasuhn, ver.di, a tartományi AfA vezetésének
Monika Wernecke, közszolgálati szakszervezetek (ver.di)
Herbert Wernecke, közszolgálati szakszervezetek (ver.di)
Gerlinde Schermer, SPD tag
Peter Jaremischak (munkanélküli)
Erfurt:
Klaus Schüller, a DGB titkára, az SPD tagja, a türingiai regionális AfA vezetőségi tagja
Chemnitz:
Gaby Hahn, a ver.di, az SPD, a szász AfA felelőse
Lipcse:
Cornelia Matztke, orvos
Heike Böhm, az SPD, a lipcsei helyhatóság tagja
Wismar:
Lothar Hesse, a ver.di szakszervezet volt titkára


Brazília
«Miért leszek én is ott az algíri konferencián?»

Brazíliában a Nyílt Világkonferenciát a háború és a kizsákmányolás ellen támogatják a CUT szakszervezetesei és a PT különféle eredetű politikai aktivistái, vezetői. Közöttük Fernando Ferro, a PT parlamenti, képviselőházi csoportja jelenlegi vezetője. A Nemzetközi információknak ápr. 8-án adott interjút, melyben beszél az olajkincs kérdéséről is. 1998-ban, Fernando Henrique Cardoso (FHC) elnöksége alatt részlegesen privatizálták a Petrobras céget módosítva annak az alkotmányba foglalt monopoljellegét. A vállalatnak ma nagyrésze magánkézen van és New York tőzsdéjén jegyzik, még ha az állam gyakorol is felette bizonyos felügyeletet. Dekrétumrendszer teszi lehetővé a multinacionális vállalatok koncesszióját. Az FHC szintén kiszélesítette a royalty fizetését az állami termelőknek (Brazília szövetségi állam) a politikusok „kielégítése” végett.
A gigantikus olajmező offshore, a Pre-Sal nemrégiben történt felfedése után a Lula-kormány a Nemzeti Kongresszusnak javaslatot nyújtott be, a koncessziók helyett „új rendezőelvekről”, mely elosztórendszerben a Petrobras minimális 30 %-os részvételét tűzi ki, nemzeti jellegű szociális alapba utalva az olajjövedelmet s a royaltyt részben megőrizve.
A CUT olajipari dolgozói mindig a privatizáció ellen harcoltak. Most kampányt folytatnak egy népi kezdeményezésért, mely törvénytervezet formájában kötelezne arra, hogy a Petrobras 100 %-ban nemzeti tulajdon legyen, újraállamosítsa a privatizált kutakat, feldolgozókat, finomítókat.


Ha egyszer az ország elérkezett az önellátáshoz, miért javasol a Lula-kormány új regularizációs kereteket?

Ferro: Mert a jelenlegi törvényi struktúra az államnak az előző kormány adoptálta privatizálási visszavonulása vonalán nyugszik, a szolgáltatás, a közszolgáltatás magántulajdonú koncesszióján. Az új olajlelőhelyekkel és annak stratégiai szerepével a kormány viselkedése korrekt módon a kitermelés felügyeletének növelésére törekszik. Itt van egy olyan lecke, amit a világválságból le kell vonnunk, az ország autonómiája nem érhető el, ha kincseit átadja a külföldi vállalati csoportoknak.

Mikor a kormány tervéről vitát nyitott a Nemzeti Kongresszus, a Cabral kormányzó (Rio de Janeiro) vezette szektor kampányt indított a kitermelési royalty fenntartására. A terv így nem tűnik egy kicsit megbéklyózottnak?

Ferro: Hiba volt a „royalty” beillesztése, ez indította el a vitát a szövetségi szervek között. E vita körül mindenféle koncepció és elégedetlen magánérdek halmozódik fel. Valójában a törvény néhány államot favorizál és ezekben néhány önkormányzatot. Igazságtalan, hogy egyetlen állam 80 % «royalty»-t kap. Új törvény kellene, amely a környezetvédelemre is tekintettel van, a kitermelés szociális vonásaira is, kiegyensúlyozott módon. Ma a kongresszusi klíma az államok háborújával a választási opportunizmusnak használ.

Nem lenne-e jobb a FUP projektet össegyeztetni, azt a tervet, mely az olajat a Petrobras tulajdonába adná és a hasznot egy nemzeti szociális alapba tenné?

Ferro: Azt a sanszot elmulasztottuk, hogy előrébb lépjünk az olaj visszavételének határozottabb irányába, politikai határainkat is beleértve. Ezért vannak ezek a szerencsétlen viták. A Petrobrast és az állami kontrollt megerősítő körülmények, a Pré-Sal 25 %-át is belevéve, léteznek az új kereteken kívül. Lehet, hogy a választási évnek a hatása, lehet, hogy valakik zsarolásáé. A kérdést inkább ideiglenes intézkedés keretében kell nézni mintsem törvényileg. Most a létező projekttel kell szembenéznünk.

Hogy ítéled meg a sajtókritikát, a nemzetköziket is (Business Week, Wall Street Journal) azokban az akciókban, melyek az olaj feletti ellenőrzést szándékozzák visszaszerezni azokat összekötve a brazil diplomácia önálló magatartásával Hondurasban és Irán támogatásában?

Ferro: Irán a közel-keleti energiaforrások ellenőrzésének kérdésével függ össze. Ma a retorika vele kapcsolatban ugyanaz, mint annak idején az iraki invázió idején volt. Emlékszem, hogy egy brazil ENSZ-diplomata, Bustani, tagadta a vegyi fegyverek létezését, de az engedelmes FHC-kormány elfogadta mégis. Valami hasonló folyik most a nukleáris fegyverek vádjával, az urániumtermelés kriminalizálásával. A cél azonban az olaj. Az európai nagyhatalmak, melyeknek nincsenek tartalékaik, az USA, mely tartalékai behatároltak, nyomást gyakorolnak. Brazília nem engedheti, hogy az iraki história megismétlődjék, mert azután következne Venezuela és – miért ne? – a brazil Pré-Sal. A korrekt viselkedés a népek önmeghatározásának védelme.

A nyersolaj kérdése véletlen egybeesésként Algériában is központi helyet foglal. Részt fogsz venni a nyílt nemzetközi, háború és kizsákmányolás elleni konferencián?

Ferro: 2008 áprilisában résztvettem a mexikói kontinentális tanácskozáson. Történelmi pillanat volt a szervezetek, aktivisták mozgósításával, a neoliberális politika elutasításával; komoly hatása volt abban a harcban, amely más politikai és gazdasági rend felépítéséért küzd a világban. Aláírtunk egy dokumentumot, mely világtalálkozót javasolt és ez most elérkezett. Algírban ott leszek én is. Roppant fontos, hogy a Mexikóban elkezdett vita magasabb szinten folytatódjék, különösen a tőkés rend 2008 végén kezdődött válságában, hogy folyamatoosságot nyújtson, segítséget adjon a dolgozóknak és népeknek ebben az új világhelyzetben.

Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Szolidaritàs a görög néppel

Ez a harc értünk is folyik

Április 23-án reggel a görög kormány bejelentette, hogy a válság kezeléséhez igénybe veszi az EU és az IMF mechanizmus segítségét. A görög kormány tehát az év eleje óta az EU vezetése, az Európai Központi Bank és személyesen Angela Merkel német kancellár részéről ránehezedő nyomásnak engedve elfogadta azt a megszorítási csomagot, lehívási és ellenőrzési mechanizmust, amelyet az EU vezetése dolgozott ki az IMF szabályaihoz igazodva. Ez kötelezi a kormányt, hogy drasztikusan csökkentse az államháztartási kiadásokat, bocsásson el állami alkalmazottakat, csökkentse a béreket és a nyugdíjakat.

A bejelentés azt jelenti, hogy az EU vezetése nem védi meg a nemzetközi pénzpiacok és nagybankok nyomásával szemben Görögországot, amely 1981 óta tagja az EU-nak, és amelynek fizetőeszköze az euró. A döntés óriási felháborodást váltott ki Görögországban, ahol a szakszervezetek és a baloldali pártok már a csődhelyzet és az intézkedési tervek nyilvánosságra kerülése óta hatalmas megmozdulásokkal, az egész országot napokig megbénító sztrájkokkal tüntettek az ellen, hogy a gazdasági válság, valamint az EU és a váltakozó kormányok hibás politikájának következményeit a népre hárítsák át.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal teljes szolidaritását fejezi ki a görög dolgozók harcával. Véleményünk szerint az EU vezetésének a döntése megkérdőjelezi az Unió alapelveinek és értékeinek az érvényességét, mindazt, amiért az EU létrejött, amiért az országok csatlakoztak az EU-hoz. Az EU vezetésének magatartása nem egy tagállam vagy annak az EU-hoz való viszonyának az ügye, hanem közös gondja minden tagállamnak, mert nem tűrhető, hogy ez a gyakorlat általánossá váljék. A görög dolgozók ellenállását mi különösen megértjük és figyelemmel kísérjük, mert Magyarország 2008 októberében hasonló helyzetben volt és az EU és az IMF velünk szemben is hasonlóképpen járt el, aminek következményei súlyosan nehezednek jelenünkre és jövőnkre. Az eset egyben arra is figyelmeztet, ahogyan az EU tagság úgy az euró bevezetése sem védi meg az országot, a dolgozókat a nemzetközi pénztőke nyomásával szemben.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal arra kéri a szakszervezeteket és a társadalom minden tagját, hogy minél többen fejezzék ki szolidaritásukat a görög dolgozók harcával. Ez a harc összeurópai ügyért és különösen mi értünk is folyik. A görögök harcának sikeres kimenetele a ránk nehezedő nyomást is enyhítheti.

Vajnai Attila
elnök
Magyarországi Munkáspárt 2006


Droppa György
elnök
Zöld Baloldal

2010. április 17., szombat

Nemzetközi aktualitások ápr.15.

A Munkásinformációk 93. (2487.) számából (megjelenik 87, r. du Faubourg St Denis 75010 Paris, a POI lapjában)

Görögország

Az Európai Unió egyre több «népszerűtlen intézkedést» követel

Április 7-én a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői Athénbe érkeztek a görög pénzügyi helyzet közvetlen felügyeletére, s ugyanakkor Papandreu miniszterelnök az ellenreformok gyorsítását kérte minisztereitől. De semmi sem történt. Ápr. 9-én a Fitch hitelminősítő cég csökkentette a görög adósságra adott értékelését. A dolgozók elleni brutális szigorúságú intézkedések ellenére a bekektetők még mindig nem «bíznak» eléggé Görögország adósság-visszafizető kapacitásában. Ennek eredménye, hogy a görög államnak egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a pénzügyi piacokon kölcsönt találnia, hogy fizetni tudja rekordkamatait (7 %, a Németországnak kiszabott kamat duplája). Attól tartva, hogy az adósságfizetést nem lesz képes teljesíteni Görögország, az eurózóna kormányai bejelentették, hogy készek «megmentési kölcsönt» aktiválni (30 milliárd eurót 5 %-os kamattal), melyhez az IMF is hozzájárul – mire egész Európa nyugtalankodni kezdett. Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank Elnöke próbálta lecsillapítani a kedélyeket azzal, hogy Olaszország egészen más helyzetben van, mint Görögország, azért mégis arra ösztökélte Olaszországot, hogy «strukturális reformokat» hajtson végre a «munkatermelékenység serkentésére ». Az EU elnöke, Herman Van Rompuy pedig megerősítette, hogy népszerűtlen intézkedések meghozatalárára van szükség az «európai gazdasági és szociális modell túlélése érdekében» – értsd alatta az uniós intézményeket… A görög dolgozók számos alkalommal bizonyították, hogy nem fogadják el azt, amit rájuk akarnak kényszeríteni. Az ADEDY közszolgáltatás szakszervezet új akcióra hívott ápr. 22-re, de a GSEE, a magánszektorban működő szakszervezeti szövetség vezetése nem támogatja. Megosztottan vajon meg lehet-e akadályozni a Papandreu-kormány intézkedéseinek bevezetését? Ez a kérdés számos más eurpai országban is felmerül. Ez pedig visszavezet a szervezeti függetlenség és a követelések egységéért vívott harc kérdéséhez…

Dél-Afrika
Föld és szabadság

2010. ápr. 3-án egy földbirtokost, szélsőjobboldali vezért holtan találtak. Eugène Terreblanche («Fehérföld» – a ford.) egy fehérekből áll szélsőséges fegyveres csoportot dirigált az apartheid rendszer védelmében. Ezt megelőzően két, elmaradt bérét követelő alkalmazottjával bocsátkozott erőszakos disputába – a tény adalék a földbirtokos fehér úr és munkásainak társadalmi érintkezéséről. Az eset nemzetközi visszhangot váltott ki. A Zuma-kormány (ANC- Nelson Mandela, a fekete nép felszabadításának tradicionális pártja) kondoleált a Terreblanche-családnak, sőt az áldozat alapította rasszista mozgalomnak is, az AWB-nek (egy tucat gyilkosság tapad a kezükhöz). A Financial Times és a Le Monde is nyugtalankodik a feszültség esetleges növekedésétől. Miért ez a félelem?
16 évvel az intézményes apartheid összeomlása után, mikor a börtönből érkező Mandela lett az ország első fekete elnöke, nincs törvényes akadálya annak, hogy a lakosság 80 %-át képező feketék is vehessenek földet. Szavazhatnak is, amit azelőtt megtagadtak tőlük. Az apartheid mégis érintetlen maradt. A kontinens legnagyobb gazdasági hatalma, az ásványokban (aranyban, gyémántban, urániumban) gazdag Dél-Afrika továbbra is a multinacionális vállalatok kiapadhatatlan forrása maradt. Ezek a «fehérek felsőbbrendűségén» alapuló nagybirtokrendszer haszonélvezőivel összefogva kontrollálják a teljes nemzeti vagyont. Így Dél-Afrika továbbra is a világ egyik leginkább kiáltó társadalmi egyenlőtlenségeinek országa.
Az 50 milliós lakosság zömében fehér minoritása dicsekedhet csak magas jövedelemmel. A lakosságnak csaknem fele a szegénységi küszöb alatt él napi 1,5 eurónál kevesebb összegből. Az aktív lakosság 40 %-a munkanélküli. Ahogyan a SOPA (Azánia Szocialista Pártja) elnöke mondja: «Ebben az országban a munkanélküliség arca, a nyomor arca fekete. A fényűzésé, a gazdasági hatalomé pedig fehér.» A földkérdés területén ez méginkább szembetűnő. Az erőszakos elnyomás megfosztotta a dél-afrikai fekete népet attól a földtől, melyet megművelt, megkaparintották a gyarmatosító fehérek, fegyverrel elvették tőlük. Az apartheidellenes forradalmi mozgalom fellendülésekor így foglalta össze annak egyik országos vezetője: «A fehérek nem azért gyűlölnek bennünket, mert feketék vagyunk, hanem azért, mert tudják, hogy a föld a miénk». A megművelhető föld 80 %-a ma is a 10 ezer gazdag fehér család tulajdona, a földnélküli parasztok, a fekete agrárproletárok pedig páriák a páriák között. Eugène Terreblanche szinte isteni jogokkal rendelkezett. Egyik dolgozóját megcsonkítva és eszméletlenül hagyta a helyszínen – és ez nem is számít ritkakásgnak.
1994 után megszüntették azt az 1913-as Land Act törvényt, mely a földterületek 13 %-át engedélyezte feketék számára. Ma már a feketék is vehetnek földet ott, ahol akarnak, de havi 45 eurós jövedelemmel…
Néhány hónap múlva itt van a labdarúgó világbajnokság. 4 millió dollárért felújították a stadiont, ugyanannyiért egy speciális vasútvonalat építettek – miközben dolgozók ezrei az elavult, ócska tömegközlekedésben vesztegeti idejét. «A rasszista feszültségek feléledése» Dél-Afrika nemzetközi viszonylatokban elfoglalt helyét veszélyeztetik, mondják. Ezen felül az 1994-ben berendezett politikai, társadalmi, gazdasági egyensúly is veszélyben van. Egy forradalmi hullám a feketék népétől kiindulva lehetetlenné tenné az apartheid fenntartását, mindent el kell követni tehát a a változatlanság érdekében. Az ANC vezetésének presztizse lehetővé tette a konpromisszum elfogadtatását a tömegekkel, az pedig a «tulajdon» tisztelete alapján nem változtatott azon a gazdasági struktúrán, melyen az apartheid nyugszik.
A «fehérek felsőbbrendűsége» és a tőkés dominancia elválaszthatatlanul kötődnek egymáshoz Dél-Afrika történelmében. «Land and freedom», «Föld és szabadság», ez volt az apartheidellenes küzdelmek nagy jelszava. Föld és szabadság, ez a kérdés még mindig.

Guantanamo
Bush tudta, hogy a foglyok ártatlanok

Colin Powell vezérkari főnöke, Laurence Wilkerson, az amerikai diplomácia vezetője megerősítette, hogy Dick Cheney az USA volt alelnöke, Donald Rumsfeld, a védelmi miniszter és maga az elnök Bush is nagyon jól tudták, hogy a 742 guantanamoi fogoly nagyrész ártatlan. Legtöbbjüket az afgán és pakisztáni kormány adta át az amerikai hadseregnek 5 ezer dollárért, a «terrorizmussal» való legcsekélyebb gyanú bizonyítéka nélkül. 180 személy – Obama ígérete ellenére – ma is rab Guantanamoban.

Palesztina
Izraeli miniszter a víz megvonásával fenyeget

Uzi Landau, az infrastrukturális ügyek minisztere, a ciszjordániai palesztinokat az ivóvíz elzárásával fenyegeti. Miért? «Mert a palesztinok nem kezelik a szennyvizet», nyilatkozta, holott jól tudja, maga az izraeli kormány akadályozza a víztisztítók építését, s ennek eredménye, hogy az itteni szennyvizek 73 %-a tisztítatlanul kerül vissza természetbe. Az Amnesty International már múlt év októberében szóvá tette, hogy míg a palesztinok számára korlátozza az izraeli kormány a vizet, az izraeli telepesek korlátlanul fogyaszthatják.

Kirgizia
Ahhoz, hogy megértsük, mi történt, Manas környékén keresgéljünk…

Egy korrupt elnök, akit 2005-ben a «tulipános forradalom» emelt hatalomba hasonólan az ukrajnai «narancsszínű» forradalomhoz. Tömegmozgalom, tüntetések, az ellenzék mozgósítása, a demokrácia reklamálása, a parlament elfoglalása és az elnök elűzése… Véres megtorlás. Ezek az újságírói magyarázatok. Az események megértését azonban máshol kell keresni, Manas környékén, a fővárostól, Biskektől 30 km-re. Itt találhat egy óriási amerikai katonai átmenőbázis 3000 katonával és kiszolgáló személyzettel, mely a NATO afganisztáni operációs telepe.

Első felvonás: A manasi bázis megnyitása 2001-ben történt az akkori kirgiz elnökkel (volt «szovjet» bürokrata), Akajevvel kötött szerződés alapján. Akajev jutalma az lett, hogy a veje által vezetett cég szállította a bázis üzemanyag-szükségleteit. A szomszéd országok, Kazahsztán, Üzbekisztán, de főleg Oroszország és Kína nyugtalankodva az amerikai jelenlét miatt, nyomást gyakorolva elértek, hogy 2003-ban Biskektől keletre orosz bázis nyílott.

Második felvonás: Ekkor határozott «segítségről» Akajev helyettesítésére és lépett közbe néhány jól ismert amerikai intézmény, kik már helytálltak Ukrajnában – a volt CIA-vezető James Wolsey irányította Freedom House, a «Nemzeti Alapítvány a fejlődésért és a demokráciáért» amerikai kormányzati struktúra, mely olyan mozgalmakat finanszíroz, mint a Soros-féle «Civiltársadalom a korrupció ellen» és az «Alapítvány a nyílt társadalomért». 2005 februárjában az ellenzék hívta a lakosságot az utcára, hogy Akajevet elzavarja. Új csapat – szintén a volt bürokráciából – állt fel: Bakijev, volt miniszterelnök és «újgazdag», USA-beli tanulmányi ösztöndíjas lett az elnök, Felix Kulov volt KGB-ezredes pedig miniszterelnök. A Vecsernij Biskek lap azt írta: „A bűnöző csoportok és a regionális elitek követelték maguknak saját tortaszeletet”. 2005 júliusában Bush embere, Donald Rumsfeld eléri kirgiz kollégájánál azt az ígéretet, hogy „a manasi bázis Kirgiziában marad, amíg az afganisztáni helyzet követeli”.
Ez volt a „tulipánok forradalma”. A nép részéről ”csak meglepődve nézik a maffia érkezését a politikai színpadra (...) Az annyira várt változások elmaradtak (...) A gazdagok és szegények (a lakosság 80 %-a) közötti szakadék elmélyült” (Kirgizpress ügynökség). A nyomás minden oldalról folytatódik. Oroszország és Kína veszélyeztetve érzi magát a manasi bázis miatt. 2009. febr. 19-én a kirgiz parlament kvázi egyhangúlag megszavazza a kormány javaslatára a bázis bezárását. Kellett tehát egy új „ellenzék”, melynek vezetője nyilatkozza: ”Szomorúan látom, hogy Kirgízia arculata elszürkült a kormánynak. Kétmilliárd dollárt utaltak át Kirgiziának, hogy meggyőzzzék a bázis bezárásáról”.

Harmadik felvonás: Jún. 25-én drámai fordulat a parlamentben. Ratifikálnak egy szerződést, mely szerint az USA folytathatja a bázis használatát hadianyagszállításra. Az egy évre kötött szerződés szerint Washington évi 60 millió dollárt utalt át, az előző bérlet hároszorosát. Két hónap múlva lejár, meg kell újítani, de Bakijev elnök véleményét ígéretei ellenére megváltoztatta. Vajon nincs ez valami összefüggésben a mostani tüntetésekkel, melyek a hatalomból elzavarták?

(Fordítás: a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének aktivistái)

2010. április 15., csütörtök

Munkás Hírlap 2010. ápr. - 2. szám

A IV. Internacionálé magyar híveinek néhány reflexiója a 2010. ápr. 11-i törvényhozói választások után


Minden hírmagyarázó egyesek «kudarcáról» és mások «győzelméről» beszél, azonban mindegyik csak azt akarja elleplezni, ami valóban jellemzi a választásokat, a jelentős, átlagosan 35,62 %-os távolmaradást. Minden három állampolgár közül egy nem ment el szavazni, számuk az előző parlamenti választásokhoz viszonyítva is nőtt.

A tömeges távolmaradás nem annak jele, hogy az állampolgárok elvesztették érdeklődésüket, elidegenedtek. Osztálytartalma van. Az a 35 %, mely nem ment el szavazni, munkásokból, az ipartalanítás következtében elpusztult régiók munkanélkülijeiből, kisparasztokból, jövőjüktől megfosztott fiatalokból áll.

A IV. Internacionálé aktivistáit nem lepte meg a dolgozók nagyszámú távolmaradása. A Munkás Hírlap – melynek a IV. Internacionálé aktivistái is tagjai – munkáslevelezői több, mint két héttel a választások előtt vetették papírra:

- Ózdon a General Electrics összeszerelő üzemének kapujában megkérdeztük a munkásokat, mit várnak a politikai pártoktól. Ezt mondták: «A legkevesebb, hogy kimondják, minden munka megfelelő fizetést érdemel. De egyetlen párt sem érdeklődik eziránt!»
- Három műszakban nyomorúságos bérért dolgozó munkásnő a Suzukinál, ahol a munkások kétóránként ötperces munkaszünetet élveznek és a multinacionális főnök törvényellenesen tiltja a szakszervezet működését: «Hogy mit várok a választásoktól? Semmit. Csak a fizetésemet várom és a nyugdíjamat. De ki tudja, mikor mehetek nyugdíjba!»
- Oroszlányi vasas szakszervezeti felelősök: «Az MSZP, a Fidesz, a Jobbik… mind csak dumál, de a mi sorsunkra fütyülnek!»

Nem ez a lelkiállapot nyilvánul meg abban az elutasításban, amit minden harmadik dolgozó ápr 11-én távolmaradásával fejezett ki?

Ez a jelenség Európa számos országában így van, egyáltalán nem “magyar sajátosság”. Olaszországban – ahol általában 75%- 80%-os a részvétel – a legutóbbi regionális választásokon, márc. 28-29-én, mindössze 63 % szavazott. Romániában a 2009. novemberi elnökválasztáson 45 %-os volt a távolmaradás. Franciaországban a választók 55 %-a utasította el a márc. 14-i regionális választásokon való részvételt (s mint Magyarországon, itt is a dolgozók maradtak távol, a munkások 69 %-ban, az alkalmazottak 64 %-ban). Oroszországban a Putyin-Medvegyev kormány eltörölte a «minden jelölt ellen» voks lehetőségét, mert az orosz dolgozók milliói ikszelték be azt minden egyes választáson.
A dolgozóknak ez a fajta elutasítása – mely elsősorban azokat a pártokat érinti, melyek a «baloldalt» akarják képviselni – nem akármilyen helyzetben következett be.

Az egész világon a termelési eszközök magántulajdonán alapuló tőkés rendszer válsága embermilliókat dönt nyomorba, visz bukásba. Európában Görögországot a «hitelminősítők», a spekulánsok és a brüsszeli Bizottság egyesült erővel taszították csődbe; az Európai Unió és az IMF valódi diktatúrát gyakorol, amely minden egyes országban előírja a dolgozók ellen viselt háborús programot, elbocsátási hullámokat … Ez vezet oda, hogy a dolgozók mindenütt felteszik a kérdést: Hogy’ lehetséges ez? Mi lesz a vége ennek?

Országunkban hivatalos statisztikák közlik, hogy 2008-ban 3,1 millió állampolgár élt a szegénységi küszöbön vagy az alatt, a munkanélküliség 10 % felett volt és 153 ezer család (közel 700 ezer személy) kizárólag szociális segélyből élt. Azóta ezek a számok még súlyosabbá váltak.

Az MSZP ostorcsapásszerű veresége

Az ápr. 11-i választások második szembeszökő aspektusa az MSZP saját választóbázisától elszenvedett veresége. Az MSZP listájának jelöltjei 19,29 %-ot kaptak. A 2002. óta kormányzó párt tehát a választóknak mindössze 13 %-át képviseli.

A büntetés nem az égből pottyant. Ez a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány évek óta folytatott egész politikájának megfellebezhetetlen ítélete. A szociális vívmányok megsemmisítésének politikája, a privatizációké, a nemzetközi kapitalista intézményeknek, előbb az EU-nak, majd 2009 márc. óta az IMF-nek való alávetés politikája.

Ítéljük meg magunk: Magyarország 2004 májusában az MSZP kormányzása alatt csatlakozott az Európai Unióhoz, és ha ugyanazok a munkásellenes intézkedések valósultak meg Magyarországon, mint Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, stb., az csak azért van, mert Gyurcsány és Bajnai egyiket a másik után híven alkalmazták.

Foglaljuk össze a Gyurcsány-kormány égisze alatt tett kötelezvényeket:

- a banktőke feljavítása,
- a dolgozói terhek drasztikus növelése, a reálbér csökkentése,
- 500 iskola bezárása, 10.000 pedagógus szélnek eresztése,
- a «nem gazdaságos» vasúti szárnyvonalak felszámolása,
- a falusi postafiókok bezárása,
- az energiaárak, gáz-, villanyár drasztikus emelése,
- a köztisztviselők bércsökkentése,
- áfaemelés (20-ról 23 %-ra),
- az egyetemek privatizációjának európai programja bevezetése (a Bolognai processzus), azzal a céllal, hogy likvidálják az ingyenes tanulást és egész egyetemi karokat tüntessenek el,
- a budapesti repülőtér áron aluli eladása a British Airport Authority-nak (BAA) aztán más magáncégnek,
- szégyenletes döntés az iraki és afganisztáni katonai részvételről, megfelelve eképp a George Bush-féle háborús bűnös parancsoknak.

Emlékeztető a Bajnai-kormány égisze alatti kötelezettségekről:

- 2009 márciusától az IMF gyámsága alá helyezte Magyarországot, az IMF pedig a munkásosztály elleni «sokkterápia» alkalmazásának feltételét írta elő,
- a 13. havi nyugdíj felét elvette (2009), majd 2010-ben az egészet,
- a 13. havi fizetést megszüntette, a fizetéseket két évre befagyasztotta,
- az öregségi nyugdíj korhatárát 2012-től kezdődően 62-ről 65 évre emelte,
- a táppénzt 10%-kal csökkentette,
- a családi pótlék összegét 2 évre befagyasztotta,
- a gyermekgondozási szabadságot 2 évre csökkentette,
- a lakhatás, gáz és fűtés támogatását felfüggesztette,
- a munkáltatói terheket 5 %-kal csökkentette,
- a 18 %-os személyi jövedelemadót vezette be évi 0 - 1,9 millió Ft között,
- élemiszer áfáját 25 %-ra, távfűtését pedig 18%-ra emelte,
- a minimálbéreket 73.500 Ft-ban (szakképzetlen) ill. 89.500 Ft-ban (szakképzett) rendezte 2010-re vonatkozóan a 2009 decemberi háromoldalú tárgyalásokon.

Nem ez a szégyenletes politika vezetett oda, hogy a lakosság egyharmada a szegénységi küszöbön találta magát? Nem ez az oka az MSZP vereségének?

Mi, a IV. Internacionálé magyar hívei azt állítjuk: a dolgozóknak igazuk van, hogy ezt a politikát elutasítják és az MSZP-re vereséget mérnek!

Igazuk van, hogy büntetik a volt KISZ-tisztviselők, az összes nagyétvágyú fiatal és öreg bürokratának a politikáját, akik tegnap még az MSZMP egypárti rendszerének vezetői közé tartoztak, 1989-91-től pedig, mint a Szovjetunióban, átváltoztak a piacgazdaság, a privatizáció éllovasává, letarolva mindazt, amit 1945 óta a nép felépített!

A Fidesz “győzelme”?

Fidesz, a szavazatok 52,77 %-val, a szavazásra jogosultak 35%-át képviseli. “Győzelme” jelenthet-e kiutat a dolgozók, a fiatalok számára? Nekünk semmi illúziónk nincs Orbánnal kapcsolatban. De kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy az MSZP-kormányok munkásellenes és népszerűtlen politikája olyan lőrést nyitott, melyet a Fidesz ki tudott használni. “Újraállamosítás”, “munkahelyek védelme”, “egy négyzetmétert se aduk el a magyar földből ”, stb. – ezek voltak a Fidesz-kampány témái.

Amíg Magyarországon az Európai Unió diktatúrája uralkodik, semmilyen kormány számára nem lehetséges sem az újraállamosítás, sem a munkahelyek védelme, sem pedig a föld adásvételének tiltása külföldieknek. Ezt a Fidesz is csak szavakban nyilatkozta, soha másképp. Az Európai Unió és szerződései, melyeket Magyarország is ratifikált, megtiltja az összes olyan állami beavatkozást, mely összeegyeztethetetlen a «szabad és torzítatlan versennyel» (Maastrichti szerződés 104-es cikkely). Semmiféle újraállamosítás, semmiféle privatizáció megakadályozása nem lehetséges addig, míg Magyarország ennek az igának rabja. Ezért hangsúlyozzuk mi, a IV. Internacionálé magyarországi hívei azt, hogy az Európai Unióval szakítani kell, ezt a népelnyomó intézményt el kell hagyni!

A Fidesz már saját játéka csapdájába esett. Pécsett, ahol a lakosság évek óta szembeszáll a NATO-radarállomás felállításával – a rakétaelhárító bázisok építése ellen tiltakozó cseh és lengyel nép mellé sorakozva –, a helyhatóság kénytelen volt a vízdíj emelkedése miatti lakossági nyomás hatására manu militari kisajátítással visszaverni a Suez-Environnement multinacionális vállalat keselyűit és a vízszolgáltatást újból helyi köztulajdonba venni.

A népi jogok győzelme, mely bizonyíték arra, hogy semmiféle privatizációs fosztogatás nem elkerülhetetlen, azonnal elítéltetett 9 nagykövetség, közötük Franciaország és az USA, közös nyilatkozatában. A francia és amerikai imperialista kormányok eképpen értékelnek egy multival szembeni demokratikus önkormányzati intézkedést!

A 9 nagykövetség nyilatkozata – figyelmeztetés. A Fidesz-vezetők is tudják: ha megtiltják a földek eladását külföldieknek, ahogyan ígérték, szembesülniük kell az Európai Uniós imperialista nagyhatalmak megtorlásával.

A IV. Internacionálé magyar aktivistái minden feltétel nélkül támogatják a pécsi lakosságot és önkormányzati döntését a Suezt illetően. Kifele a multikkal! Újra önkormányzati tulajdont! Újraállamosítását mindannak, amit magántulajdonba vettek és azóta is fosztogatnak!

Mire szolgál a Jobbik?

A Jobbik listája 16,71 %-ot kapott, ami a szavazásra jogosult lakosság 10 %-a.

A Jobbik a dolgozókat próbálja megosztani rasszista, cigányellenes retorikájával és pogromfelhívásaival, a tömegek tragikus szociális helyzetét kihasználva a cigányokat, szlovákokat, zsidókat állítja be mint ellenséget… őket, nem pedig az IMF-t, az Európai Uniót és a nagytőkés vállalatokat. Jelezzük, ahogyan minden pártban, a Jobbik vezetésében is megtaláljuk a múlt rendszer bürokráciájának volt tisztviselőit.

Mi azt mondjuk: e párt gyors felfutásában nem a magyar nép a hibás. A fő felelősség az MSZP kormányait terheli az Európai Unió és az IMF politikájának szervilis végrehajtása miatt, a teljes erőből történt privatizálás és minden tönkretétele révén, a 17 férfi, asszony, gyermek életét kioltó gyalázatos cigányellenes progromokat tűrve, e rasszista pártnak helyet teremtve.

De ki rejtőzik a Jobbik mögött? A Jobbik különösen az Egyesült Államok reakciós magyar emigráns köreiből meríti pénzügyi forrásait. Emlékeztetünk arra, hogy 20 éve Jugoszláviában a bürokrácia különböző «nemzeti» frakcióra támaszkodva az imperializmus fegyveres bandákat hozott létre, hogy a jugoszláv népeket egymás ellen uszítsa, egymással véres háborús szembeszállásra ösztökélje, mely egyetlen mód volt az IMF-tervek elleni tömegmegmozdulások leállítására. 15 éve egy amerikai szakértő, a Polyeconomics közgazdásza, Criton Zoakaos, ezt írta: «1987-ben Jugoszlávia még működő állam volt. Az IMF (amely a jugoszláv bürokráciával az 1970-es évektől kedve kötött egyezményeket – szerk.) amellett döntött, hogy saját kezébe veszi a gazdaságpolitikát és a jól ismert sokkterápiát alkalmazza: fizetőeszköz-leértékelés, bérbefagyasztás és az árak felszabadítása (…) Amikor az IMF kezdeményezte sokkterápia Jugoszláviára lesújtott, a társadalmi szétzilálódás első formái nem etnikai feszültségek, hanem sorozatos tömegsztrájkok és más munkásakciók voltak. (…) Általában az emberek csak akkor fordulnak az etnikai megoldások felé, ha a normális gazdasági élet minden más lehetősége megszűnik számukra. Az «etnikai tisztogatás» csak az IMF «sokkterápiája» után jelent meg és végezte el munkáját.»

Nem ugyanennek a baljóslatú forgatókönyvnek a megismétlése készülődik ma? Honnan jön a szükséglet a Jobbikra, a Magyar Gárdára, stb.? Nem ugyanez a sötét színjáték húzódik meg a szlovák és magyar kormány gesztikulálása mögött «etnikai» incidensek provokálása céljából a két nép között? Egyébként egy szláv kulturális központ igazgatója a szlovákiai Komarnoban egy francia újságban nyilatkozta a magyar kisebbség demokratikus jogait megkérdőjelező nyelvtörvényről – melyet maga el nem ítél –: «a mindkét oldali szélsőségekkel veszélyessé vált ez a kis játék. Pontosan így kezdődött Koszovóban!» Tökéletesen így van, de a határ két oldalán kiknek az érdeke, mint Koszovóban, a «szélsőségesek» buzdítása?

A IV. Internacionálé magyar hívei függetlenül nemzeti hovatartozástól az egész munkásosztály egységéért harcolnak és szembefordulnak a nemzeti kérdésnek a dolgozók megosztására irányuló minden manipulációval.

Mi, a IV. Internacionálé magyar hívei megerősítjük: a nemzeti kérdésnek a jelenlegi állami keretekben nincs demokratikus megoldása, mert az imperialista békekötéseket úgy alakították, hogy magyar kisebbségek kerültek Romániához, Szlovákiához, Szerbiához, stb. és gyakorlatilag így van ez az összes néppel a balkáni-dunai régióban. Ezért húzzuk ismét alá a demokratikus mozgalmak és a munkás Internacionálék hagyományát követve, hogy az egyetlen demokratikus megoldás a Balkán-Duna népeinek Föderációja, az összes nemzet és összes nemzeti kisebbség demokratikus joggyakorlása, saját nyelvük használata, kultúrájuk művelése egymással egységben és testvériségben.

Ezennel felhívást intézünk a szakszervezetekhez, a munkásmozgalomhoz a rasszista pogromok megakadályozására, minden megosztó kísérlet elutasítására, a magyar, szlovák, horvát, cigány, stb. dolgozók egységéért és a magyarországi, szlovákiai, romániai és ex-jugoszláviai dolgozók egységének megvalósításáért.

Szembehelyezkedünk a szlovák kormánynak, az EU ügynökének a magyar kisebbségek demokratikus joggyakorlásának megakadályozása érdekében hozott döntésével, mivel ez az intézkedés csakis a magyar és szlovák dolgozók megosztására szolgál a privatizálók és brüsszeli, washingtoni gazdáik hasznára. De ugyanígy szembehelyezkedünk a magyar kormány manipulációival is, mely ebből a kérdésből ürügyet akar fabrikálni a magyarországi nemzeti egység meghirdetésére. Semmiféle egység nem lehetséges a magyar dolgozók és azok között, akik kormányban ülve magánkézbe adnak mindent, Magyarországot pedig az IMF és az Európai Unió gyámsága alá helyezik!

Az LMP: «alternatíva»?

A «kommentátorok» nem felejtik el üdvözölni az «új párt», az LMP (7,42 %-os eredmény), a «baloldali és ökológus alternatíva» megjelenését.
Két vitathatatlan tény mutatja, hogy a «Lehet más a politika» semmi olyat nem csinál, ami más lehet, mint az eddigi politika.
A BKV-dolgozók szakszervezeti tömegsztrájkja után az LMP a BKV privatizációja mellett foglalt állást, vagyis pontosan annak ellenkezőjét jelentette ki, amiért a dolgozók harcoltak a budapesti munkáslakosság támogatásától övezve a közszolgáltatás megőrzése érdekében.
Másrészről köztudomású, hogy az LMP az európai Zöldpárt megfigyelő tagja, annak a Zöldpártnak, mely mindig az Európai Unió és annak szerződései mellett (Maastricht, Lissszaboni) kötelezte el magát, mely az engedélyezett 3%-os költségvetési hiány nevében az európai népeket fojtogatja. Az európai Zöldpárt képviselői az Európai Parlamentben részt vettek a megsemmisítő privatizációs direktívák kidolgozása és megszavaztatása mozzanataiban, melyeket az egymást követő magyar kormányok is alkalmaztak.
A privatizációt védeni, az Európai Uniót támogatni… ez a «más politika», amit az LMP javasol! Van valaki, aki elhiszi, hogy ez lenne a magyar nép számára az «alternatíva»?

«Baloldali» mérleg

Ezek a választási eredmények megvilágítják a «baloldal» szerepét, azokét a pártokét és csoportokét, melyek azt állítják, az MSZP-től balra állnak.
Évek óta folytatunk párbeszédet ezekkel a csoportokkal és szervezetekkel, hogy együtt határozzuk meg a független munkáspolitikát.
Az esetek többségében elutasításba ütköztünk, ami két ellenvetésre összpontosul. Az első, hogy szemünkre hányták az «Európai Unióval» való szakítás jelszavát, azt állítván, hogy ez a Jobbik típusú reakciós csoportok elfogadását jelenti. S nem az európai intézmények likvidálásának álláspontjára kellene helyezkedni – mondták –, hanem azok «szociálisabbá», «haladóbbá» tételére kellene törekedni.
A másik kifogás, hogy ha kritikával is illetjük az MSZP-kormányt, végeredményben mégiscsak támogatni kellett volna vezetőit mert «a jobboldal még rosszabb lesz».

Mára döntöttek a tények.

Egész Európában az Európai Unió annak tűnik a népek szemében, ami: a finánctőke szolgálatában álló háborús eszköz a dolgozók ellen. Nem csak nem nyitotta meg az európai népek testvéri együttműködésének korszakát, hanem nyíltan Európa balkanizációjának eszközévé vált. Ahogyan a német munkásaktivisták fogalmazták a jún. 19-20-ra sürgősséggel összehívott berlini tanácskozás felhívásában: «Európai államok a háború óta első ízben kerültek a csőd szélére, szuverenitásukat nyíltan megkérdőjelezi az EU és az IMF. 20 évvel a berlini fal összeomlása után, mely nálunk annyi reményt ébresztett, a Kohl-kormány által a keleti tartományoknak tartogatott jövő, az ipartalanítás, a munka deregularizációja és a szegénység azzal fenyeget, hogy egész Németországban általánossá válik. A Kelet és a Nyugat valódi szociális egyesülése elhalasztódik. Ilyen kontextusban mondjuk: meg vagyunk botránkozva azokon a soviniszta és nyíltan idegengyűlölő deklarációkon és beszédeken, melyeket a görög és portugál nép ellen hallunk Németországban, és ha hihetünk a sajtónak, hasonló kampány fejlődik Görögországban és Portugáliában is a német nép ellen. Mi azt gondoltuk, hogy ez a fajta demagógia a múlt része, elmúlt. Mindez pontosan akkor történik, mikor kormányunk, mintha mi sem történt volna, a német kontingens megerősítéséről döntött Afganisztánban a NATO parancsnoksága alatt, ezzel erőszakot téve a német nép esküjén: „Soha többé háborút!”»

A tények döntöttek: az MSZP vezetői alávetették az országot a nemzetközi tőke, az Európai Unió, az IMF érdekeinek, ami Magyarországot a káosz felé viszi.
Senki nem kételkedhet abban, hogy ez a magyar «baloldali» politika demoralizálódási hullámot indít saját aktivistái köreiben.

Van kiút!

Mi azt mondjuk, megerősítjük, hogy van kiút. Bizonyos, hogy senki nem becsülheti alá azt a nehéz helyzetet, melyben a magyar munkásosztály, s persze az egész világ munkásosztálya is található.
De országunkban, ahogy más országokban is, a munkásosztály nem mondta ki még az utolsó szót. A magyar munkásosztálynak, a magyar népnek nagy harci hagyományai vannak: 1848, 1919, 1945-48 – egészen az 1956-os munkástanácsok forradalmáig, mikor a tanácsok felkeltek a bürokrácia ellen és kimondták, hogy «Gyárat, földet vissza nem adunk!». Ma az ’56-os forradalom gyilkosainak örökösei árusítják ki áron alul az országot, likvidálják a gyárat, adják vissza a földet! De meggyőződésünk, hogy a magyar munkásosztály előbb vagy utóbb megtalálja a munkástanácsok útját!
Az utóbbi években a munkásosztály, a parasztság, a fiatalság állandóan saját védelmét kereste. Kell-e emlékeztetni?

- 2007. szeptember: 13 városban zajló diáktüntetés az egyetemi tandíj ellen, melyet 2008 márciusában a budapesti tüntetés követelése megismételt.
- 2008. január: sztrájkmozgalom a háború után elért egészségügyi rendszer, társadalombiztosítás védelmére.
- 2008. márc. 9.: az állampolgárok többsége népszavazáson utasította el az egyetemi tandíjfizetést, a kórházi és orvosi vizitdíjat.
- 2009 májusa: pedagógus-, autóbuszsofőr- és orvossztrájk.
- 2009 novembere: Pécs városában az önkormányzat az állampolgárok védelmében visszaszerezte a vízszolgáltatást a SUEZ-t kisajátítva; a Tubesen építendő NATO-radarállomás ellen a lakosság folytatta mobilizációját.
- 2009. dec. 22-én a kézbesítők sztrájkja szakszervezeteikkel együtt.
- 2010 elején Budapesten a BKV-dolgozók szakszervezeteikkel folytattak tömeges sztrájkot.
- 2010. márc. 5-én 5000 adóhatósági, pénz-és vámügyi dolgozó tüntetett szakszervezeteikkel bérük és munkájuk stabilitása érdekében.

A magyar munkásosztály tehát létezik és a nehéz körülmények között is keresi az ellenállás útját.

Azt mondjuk, a kiút létezik számunkra: az európai népek és dolgozók közös harca azért, hogy leszámoljunk azzal a káosszal, amibe az Európai Unió, az IMF, a multinacionális vállalatok és a nekik engedelmeskedők vittek minket.

• Szakítás az Európai Unióval, az IMF-fel, a NATO-val!
• A balkáni és dunai népek szabad unióját, garantálva az összes nemzet és nemzetiség demokratikus jogait!
• Az európai népek EU-tól, NATO-tól és IMF-től megszabadított szabad szövetségét!
• Ahogy Pécsett és más helyhatóságoknál: a közszolgáltatások önkormányzati kézbe vételét, újraállamosítását mindannak, amit privatizáltak, kifosztottak és tönkretettek, az üzemeket, a kórházakat, az iskolákat, az egyetemeket, a lakhatást!
• Semmiféle privatizációt, az eddigiek érvénytelenítését!
• Az összes szakszervezeti szabadságjog helyreállítását, különösképpen a multinacionális vállalatoknál, ahol de facto tilos a szakszervezetek jelenléte!

Ezeken az alapokon javasoljuk szerveződésünket.
Mindnyájótokat bekapcsolódásra szólítunk a Munkás Hírlap, a független munkáspolitika szabad hangja munkájába, írjátok meg nyilatkozatunkra reagálásotokat, kritikátokat, megjegyzéseiteket.

E-mail: somijudit@gmail.com

K Ö Z L E M É N Y

A Borsodi Szociális Mozgalom elnöksége tagjai és aktivistái véleménye alapján közleményt bocsájt ki a 2010. évi, parlamenti képviselőválasztás eredménye okán.


1. A magyar társadalom 1989–es rendszerváltással egy amerikanizált, az IMF és az EU felügyelte polgári demokrácia áldozata.

2. A globalizált kapitalista világban Magyarország az amerikai nagyhatalom árnyékában elvesztette szuverenitását és erkölcsi, anyagi és morális válsággal küzd, az országban élő legnagyobb lélekszámú etnikai kisebbség, a cigányság előbb szociális gettóba, majd a társadalmi folyamatok további következményeként szellemi, erkölcsi és szociális, fizikai üldözésnek van kitéve.

3. A rendszerváltás utáni pártok politikája, magatartása mind-mind magán viseli a gyarmati státus jegyeit. Az MSZP-SZDSZ balliberális politika 1991 után előbb létrehozta a polgári demokrácia a kapitalista baloldalt és ez az MSZP, amely a Kádár–rendszer politikai, gazdasági elitjeiből, a «menedzser» nomenklatúrából áll. A magyarországi álbaloldal a magukon címkét viselő kisebb politikai, szellemi szakmai értelmiség egyes csoportjaival nem a kapitalizmust tekintették és tekintik ideológiai ellenségnek, hanem rohamot indítottak magán a baloldalon belül. A magukat baloldalnak definiálók közösségei, mint például ZÖLDBAL, MUNKÁSPÁRT 2006, MEBAL, MARX KÁROLY TÁRSASÁG, KÁDÁR JÁNOS TÁRSASÁG, MÁJUS 1 TÁRSASÁG, stb. -, önmaguknak politizáltak, beszűkülten skanzenpolitikát valósítottak meg és ezzel az eltelt 20 év alatt megsemmisítő csapást mértek a magyar munkásmozgalomra. Egyes álbaloldali csoportok és személyek pedig kísérletet tettek a Magyar Kommunista Munkáspárt vezetőjének a politikából való likvidálására. Nyilvánvalóvá vált, hogy a baloldali mozgalmak, ezen belül is az egyes csoportok és személyek a hatalmi politikai érdekeket képviselték és a munkásságot, az eszmét árulták el.
Ma, a rendszerváltás után 20 évvel tény, hogy nincs baloldali alternatíva, a társadalom elégedetlenségére csak a populista politika, a rendpártiságon alapuló szélsőséges eszmék válaszolnak csábítóan.
Ezenközben a rendszerváltó pártok eltűntek, újak, köztük szélsőséges jobboldali erők jöttek létre amerikai emigráns körök segédletével. A liberálisok politikai, gazdasági elitje az új, szintén amerikai segédlettel létrejött LMP–be menekült.

4. A magyarországi társadalmi, gazdasági, politikai tendenciák a 20 év leforgása alatt kiérlelték a szociális feszültséget, a társadalom gazdasági és szociális szétszakadását. Ma a 3.5 millió szegény társadalma szociális gettókba kényszerül és elszenvedi a szociális genocídiumot! Egyes becslések, statisztikák alapján nő a kilátástalanság, a nyomor miatti korai elhalálozás, egyre több fiatal követ el öngyilkosságot, egyész szociális társadalmi csoportok ellen követ el a hatalom közvetlenül aszociális politikájával tömeggyilkosságot. Az emberek tömegei védtelenek az uzsorakamatban realizálódó bankdiktatúrával, az alapvető szolgáltatók irreálisan magas áraival szemben. A dolgozók a szó igazi értelmében rabszolgák az irritálóan alacsony bérekkel szemben, érdekképviseleti szervezetek nélkül. Egyre több esetben a dolgozókat nem fizetik ki, bérkifizetés nélkül bocsájtják el, a törvénytelenséggel szemben védtelenek. Mindezekben a folyamatokban a politikai, gazdasági rendszerváltó elit tartósan berendezkedett, a jobb és baloldalon eltérő ideológiájú középosztálybeli csoportok pozíciójukat megerősítették. Állandósulni látszik a munkaerőpiaci viszonyoktól függő, úgynevezett modern rabszolgák, a mélyszegények státusa és az ezen kívülre került – jogi kategóriákon kívül eső - társadalmi csoportok, köztük a cigányság szociális gettóhelyzete.
A magyarországi cigányság képviselete, érdek– és jogérvényesítése álságos, politikai utcaseprő és politikai komornyik magatartás, pártpolitikák és az ezt meghatározó viszonyok áldozata lett. Súlyos csapást mért a cigányság politizáló és közéleti elitje is magára a cigányságra. Ebben a csapásmérésben az általános politikai eszköz a hatalom számára éppen az 1993. évi LXXVII. törvény szolgált jogintézményként. Az ezáltal létrejött kisebbségi önkormányzatok az eredeti funkciótól eltérve működtek, kizárva a cigányok civil társadalmi önszerveződését és fúzióját más nem cigány civil szervezetekkel.

5. Ma, 2010-04-12. –én, a parlamenti képviselői választás eredménye ismeretében Magyarország politikai, társadalmi konfliktusokkal terhelt, szociálfasizmus előtt áll. Nem lehet illúziója senkinek abban a tekintetben, hogy az amerikanizált társadalom éppen az Európai Unió tagja. Sőt. Ez a nagy nemzetközi tőkés érdekszövetség, az IMF–el együtt a magyar társadalom számára teljesíthetetlen követeléseket támaszt, melyet éppen az IMF, EU érdekeit megjelenítő helytartó politika, a legolcsóbb államot a fasizmus elégítheti ki. A fasizmus a kapitalizmus igazi képe, és ebben a helyzetben mára realitás, hogy Magyarországon a társadalom perifériájára kényszerültek nagy lélekszámú csoportjai szellemi, fizikai végveszélybe kerülnek. Mint feleslegessé váltak, mint eltartott státuszúak és mint etnikai kisebbség!

6. Figyelem, nemzetközi közvélemény!
A cigányság politikai komornyikjai az eltelt 20 év alatt nem voltak képesek képviselni az általuk képviseltek alkotmányos állampolgári és a kisebbségi törvényben deklarált jogait. Ez a politikai kisebbségi komornyik klérus a fennálló hatalommal együtt nem volt képes kellő választ adni a sorozatgyilkosságokra, melyeket cigányok ellen követtek el, sem a szociális, periférikus, szociális gettóhelyzetre. Ennek helyébe a politizáló cigány értelmiség alapítványokba helyezkedve pártok politikai utcaseprőiként végveszélybe sodorták a cigányságot. Magyarország a bábállam-diktatúra, a nemzetközi nagyhatalmi és globális érdekeket kielégítő helytartóállam, a fasizmus felé halad!

2010. április 5., hétfő

Nemzetközi információk

új sorozat 6.sz. (375) - 2010. ápr. 2.


Sajtószolgálat


Tartalom:

– USA: az amerikai orvosok szövetségének nyilatkozata a nemzeti egészségügyi programért

– Oroszország: az orosz szakszervezeti felelős, Valentyin Uruszov kiszabadításáért

– CICR, Spanyolország: a Represszió Elleni Nemzetközi Bizottság (a szakszervezeti és politikai jogokért) nyilatkozata a Prat-ügyben. Az ügyész 3 és 4 év börtönbüntetés kiszabását kéri a légiközlekedés francoista törvényalkalmazásának megfelelően.


USA

Amit Obama "egészségügyi reformjáról" mondanak

Az Amerikai Orvosszövetség vezetőinek nyilatkozata a nemzeti egészségügyi reform érdekében

"Reform vagy hazug ígéretek?"

A deklarációt a következő vezetők írták alá: Oliver Fein, elnök; Garrett Adams, elnökhelyettes; Claudia Fegan, volt elnök; Margaret Flowers; David Himmelstein, alapítótag; Steffie Woolhandler, alapítótag; Quentin Young, országos koorditátor; Don McCanne.

Szeretnénk csatlakozni az egészségügyi törvény elfogadásáról lelkendezők kórusához, de lelkiismeretünk tiltja, nem győz meg bennünket az a feltételezés, hogy a rákot meg lehet gyógyítani aszpirinnel.

A probléma gyökerének - a profithajhász egészségügyi magánipar és magánbiztosítások - megragadása nélkül ez az új és drága törvény még inkább meg fogja erősíteni a nagyvállalatok pozícióját és azokat fogja még gazdagabbá tenni. A törvény amerikaiak millióit fogja terelni a magánbiztosítók megtévesztő termékei felé, lehetővé téve, hogy azok óriási közpénzeket zsebeljenek be.

A törvény körül csapott lárma nem tudja elrejteni a tényeket:

Kb. 23 millió személynek nem lesz semmiféle egészségvédelmi ellátása a következő 9 évben. Ezt annyit jelent, hogy közülük évente 23 ezren fognak meghalni, a kiszámíthatatlan szenvedéseket nem is kalkulálva.

Közepes jövedelmű személyek milliói kénytelenek lesznek olyan magánbiztosítói szolgáltatást igénybe venni, mely jövedelmük majdnem egytizedét felemészti (9,5 %-ig!), de gyógyításuk költségeinek mindössze 70 %-át fedezi. Mivel nem tudják majd megengedni maguknak a túl költséges szerződések igénybevételét, súlyos betegség esetén anyagilag romokban fognak heverni.

A biztosítótársaságok közpénzekből 447 milliárd dollárt kapnak szubvencióként kétséges portékáik eladásának segítéseképp. Ez a pénz arra fog szolgálni, hogy pénzügyileg és politikailag megerősödve minden jövőbeli reformot megakadályozzanak.

A törvény előirányoz kb. 40 milliárd dollár befizetését a Medicare által a kórházakban a biztosítással nem rendelkező tízmilliókat fenyegetve.

Azok, akik munkáltatójuk révén rendelkeznek biztosítással, a számukra kijelölt egészségügyi központokba lesznek kénytelenek fordulni. Be lesznek szorítva. Biztosításuk ára emelkedni fog és a szolgáltatások pedig csökkenni. Sokaknak, hogy azt ne mondjuk, a többség számára.

Az egészségügyi kiadások rakétasebességgel fognak emelkedni, amint azt meggyőzően bizonyítja az e törvénynek modellül szolgáló massachusettsi példa.

A biztosítótársaságoknak, a törvény kidolgozásában játszott szerepük folytán, számtalan kivételre lesz módjuk. Az idősebb személyek akár háromszor is többet fizethetnek, mint a fiatalok, és az elsősorban nőket foglalkoztató nagyvállalatoktól a legmagasabb hozzájárulást kérhetik.

A nők jogait sérti, hogy tilos juttatni a biztosítási alapból olyan kiadásokra, melyek terhességmegszakítással állnak összeköttetésben, csakúgy mint más orvosi szolgáltatásokra.

Mindez nem volt szükségszerű. Bármilyen üdvös is legyen eme törvény áltak előírt néhány intézkedés – például a táppénzalapok emelése –, azokból el lehet venni más rendelkezésre.

A Medicaid kiterjesztése - olyan program, mely mögött jelenleg nincsenek elegendő alapok, rossz minőségű orvostudományt nyújt szegény betegek számára – ki tudná bővíteni saját tevékenységét és javítani annak hatékonyságát.

Az amerikai adminisztráció és a Kongresszus az amerikaiak számára kötelezővé tette az egyéni vállalalások, a nyugdíjak megadóztatása és a dolgozók egészségügyi kiadásai megtöbbszörözésén, számtalan biztosítási vállalkozással és gyógyszeripari tröszttel kötött szerződésen alapuló költséges elképzelést. Ez a terv csak ennek a feldarabolt, diszfunkcionális és kezelhetetlen rendszernek az örökké fennállóságának az erősítésére szolgál, gazdaságunkra ránehezedik és egészségünkre a legrosszabb következményekkel bír.

A törvény fő elemei csak 2014-ben lesz alkalmazhatóak. Azt javasolják, hogy megítélésünkkel várjuk meg a reform alkalmazásának módját. De nem tudunk várni. Pácienseink sem. Túl nagy fontosságú a tét.

Harcunk folytatására kötelezzünk el magunkat azért az egyetlen értelmes, emberi és pénzügyileg felelős célért, hogy véget kell vetni egészségügyi rendszerünk siralmas helyzetének. Nemzeti ellátást követelünk a «single payer» elv alapján («egyetlen fizető»: az eltérő fizetéseken alapuló orvosi ellátás mindenki számára), összekötve a Medicare-rendszer javításával és kiterjesztésével mindenkinek!


OROSZORSZÁG

Az orosz szakszervezet felelős Valentyin Uruszov élete veszélyben!

Valentyin Uruszov szakszervezeti felelős egy éve börtönben van.
A bűne?
2007-ben az ALROSA gyémántkitermelő vállalatnál megalapította a «Proszvoboda» független szakszervezetet a Szakhai Köztársaságban (Jakutföld). Az ALROSA virágzó vállalkozás, ez az élenjáró orosz gyémánkitermelő. 2009-ben az ALROSA a világ nyersgyémántpiacán az eladás 25 %-os forgalmát bonyolította le. Ebben az évben megelőzte a bostwanai Debswane és a dél-afrikai De Beers termelését karátban számolva. Az ALROSA felügyelőtanácsának elnöke Kudrin orosz pénzügyminiszter, oldalán a jakutföldi miniszterelnökkel, Jegor Borszovval és miniszterelnök-helyettessel, Gennagyij Alekszejevvel. 2009 augusztusában Vlagyimir Putyin az orosz államtól egymilliárd dollárnyi támogatást nyújtott az ALROSA-nak.

Valentyin Uruszov gyorsan kibontakozott, kb. ezres taglétszámra nőtt szakszervezete hamarosan a vállalati igazgatás rendelkezésére bocsájtotta követeléseinek listáját a munkakörülmények javításáról és a munkások, alkalmazottak bérigényeiről.

Hamar megérkezett a reakció. 2008. szept. 13-án Valentyin Uruszovot letartóztatták és kábítószer birtoklásával vádolták. A drogot valójában – kipróbált procedúrával – maguk a zsebében kutató rendőrök helyezték el. Egyébként a műveletet végző egyik rendőrtisztet később hűtlen kezelés vétkével letartóztatták.
A bíróság először 6 év börtönbüntetésre ítélte Uruszovot. Az ezt követő orosz és nemzetközi kampány elérte, hogy ezt az ítéletet a fellebviteli bíróság eltörölte. De a területi bíróság ismét 6 évre ítélte, mely a fellebbezés folyamán 5 évre csökkent.
Ugyanekkor az ALROSA igazgatása elbocsátotta a «Profszvoboda» összes szakszervezeti felelősét és feketelistára tetette őket, ezzel megakadályozva,hogy újra munkát találjanak. Elérte, amit akart, a lefejezett szakszervezet tagjainak több mint felét elveszítette.

A Szakhai Köztársaság (Jakutföld) kormánya süket maradt az Uruszov javára szolgáló összes felhívás, fellebbezés előtt és csak az ALROSA igazgatásának követeléseire tűnik érzékenynek.

Uruszov vesebajban szenved, mely betegség miatt kórházba került. Azóta visszakerült cellájába, s tovább viseli a büntetővégrehajtás őreinek provokatív zaklatását.

Élete veszélyben van!
Börtönben tartása az elemi szakszervezeti szabadságjogok megsértése!

Két szakszervezeti delegáció látogatott el a párizsi és berlini orosz nagykövetségekre, ismertették a történteket és szabadságot követeltek Uruszov számára. A brit bányászok szakszervezete, a szerb munkás- és demokrata aktivisták ugyanezt tették.
A felhívást magukénak tekintve, Uruszov megmentésére és a szakszervezeti jogok védelmére szolgáló petíciót számosan aláírták.

Újabb felhívásunkban követeljük Valentyin Uruszov azonnali szabadonbocsátását!

Carine Clément, «Kollektív Akció Intézet» (IKD, Moszkva)
Jean-Jacques Marie, történész


Első aláírók:
Matéo Alaluf, szociologus, brüsszeli ULB egyetem ; Jean-Pierre Alliot, újságíró ; Jorge Amat, rendező ; Noëlle Audejean, író ; Gérard Bauvert, a Represszió Elleni Bizottság(Cicr) titkára; Charles Bich, Pontcharra (Isère) polgármestere ; Jean-Marie Chauvier író ; Denis Collin, filozófus ; Annick Coupé, a Union syndicale Solidaires felelőse; Pierre Daix ; Jean Delarue, Mureaux (78) helyhatósági tanácsosa; Eli Domota, a l’Union générale des travailleurs de la Guadeloupe (UGTG) főtitkára; Willy Estersohn, újságíró, Brüsszel ; Gérald Fromager, az UD-FO, Aisne főtitkára, ; François Garay, Mureaux (78) polgármester ; Jacques Girod, szakszervezeti felelős ; Cécile Gondard, a SUD-PTT főtitkára; Larissa Gruszow-Wozek, Müszaki Főiskola mérnöke, Varsó ; Patrick Hébert, szakszervezeti felelős ; Claude Jenet, a POI országos titkára ; Hélène Kaplan, könyvtáros ; Marika Kovacs, az egyetemi hallgatók forradalmi tanácsának tagja Budapesten 1956-ban; Joelle Kwaschnin, La Revue nouvelle (Brüsszel) főszerkesztője ; Françoise London-Daix ; Lise London ; Jean Markun, a POI országos titkára; Eric Nemes, European/international Desk, FGTB (Belgium) ; Emmet O'Connor, pedagógus szakszervezet (Irország) ; Denis Paillard, egyetemi oktató ; Francesco Palmeri, CEPAG-FGTB (Belgium) ; Julien Papp, történész ; Pierre Piccaretta, a CATERPILLAR FRANCE (Grenoble) CGT felelőse; Hubert Raguin szakszervezeti felelős ; Rosella Raquil, szakszervezeti felelős ; Pierre Rousset, Europe solidaire sans frontières (ESSF) ; Alain Serre, CGT főtitkár; Gérard Streletski, karmester; Yannick Sybelin, CGT (Roanne) szakszervezeti felelős; Dr. Thürmer Gyula, közgazdász, a magyar Kommunista Munkáspárt elnöke; Jürg Ulrich, orvos, Bázel (Svájc) ; Marina Vlady, színész.


Oroszország és volt-SZU:
Sergej Akszenov, «Drugaja Rosszija», Moszkva ; Zinaida Andrejevna Altukhova, szakhai ökológia központ (Jakutföld) ; Jevgenyija Kramarova, az IAAPA tagja ; Vlagyimir Nevjancev, «Kollektív szerződés» (Jekatyerinburg) főszerkesztője; NikolajParijskij, fotoriporter, Sukhonska ; Andrej Prigor, szakszervezeti felelős Kazahsztán ; Liubov Nikolaevna Szladkova, történész, archeológus, múzeumi dolgozó ; Vjatcseszlav Jakovlevics Szobolev, fogyasztóvédelmi társulat, Jakutszk ; Albert Szperanskij,újságíró, «Munkáskezdeményezések» szervezet; Pavel Alexandrovics Sumkin, a kazah szabad bányászszakszervezet volt elnöke, a «A Karagandában elhunyt bányászok emlékére» c.könyv társszerzője.

A felhívás orosz nyelven megjelent: http://www.ikd.ru/node/12920

Kérjük, küldjétek el aláírásotokat, megjelölve a vezetéknevet, keresztnevet, aláírásotok milyen minőségében történik Jean-Jacques Marie történésznek: jj.marie@club-internet.fr



Spanyolország


Párizs, 2010.márc.27.

A CICR, a Represszió Elleni Nemzetközi Bizottság
(a politikai és szakszervezeti jogok védelmében) nyilatkozata


Spanyolország: a Prat-ügyben az ügyész 3 és 4 év börtönbüntetés kiszabását kéri a légiközlekedés francoista törvényalkalmazásának megfelelően 27 alkalmazottra.

A tények: 2006. júl. 28-án az IBERIA légiközlekedési vállalat földi kiszolgáló személyzetének többszáz dolgozója sztrájkba kezdett szakszervezeteivel, az UGT-vel (Dolgozók Általános Szövetsége) és a CCOO-val (Munkásbizottságok), miután júl. 25-én a repülőtereket kezelő köztulajdoni vállalat (AEMA) bejelentette a földi szolgáltatás (handling) új koncesszióját. 4 ezer alkalmazott sorsa forgott kockán, leginkább érintett a Prat repülőtér (Barcelona).

A bejelentést követően 3 nap alatt az AEMA és az IBERIA elutasította a tárgyalásokat.

Ekkor indította a prati bíróság vizsgálatát, alapjában a csendőrség bejelentésére támaszkodva. A katalán munkáltató (Munkaügyi fejlesztés) a civil peres felet képezi.

Vádindítványában az ügyész kezdeményezte 27 dolgozó 3-4 éves elítélését, közöttük Omar Minguillon Garcia és José Luis Gallardo Pisanero, UGT-vezetőkét.

Hogyan lehetséges? A választ ott találjuk, hogy a jogi alapok, melyeken a vádindítvány nyugszik, lényegében a 1964-es francoista diktatúra légiközlekedési büntetőtörvénye.

Becstelenség!

Ezt a jogi alapot kétszer részlegesen módosította (1986-ban és 1995-ben) a Felipe Gonzalez-kormány, fenntartva a “lázadásra” vonatkozó cikkelyeket. Ezeket használja fel most az ügyész.

Hol van akkor a szakszervezeti szabadság a légiközlekedésben? Mi történik az ILO 98-as konvenciójával, mely erről szól?

Ez a bírósági ügy elfogadhatatlan. A prati huszonheteken keresztül a szakszervezeti mozglmat a maga teljességében veszi célba, mint Damoklész kardja függ az alkalmazottak és szervezeteik feje fölött.

A CICR követeli a munkahelyük védelme okán sztrájkoló s ezért börtönbüntetéssel fenyegetett prati 27 dolgozó és aktivista szabadonbocsátását, s mindenkit arra szólít fel, hogy az ügyész és a spanyol hatóságoknál tiltakozzék az eljárás ellen.

a Cicr irodája


Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com



Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

2010. április 4., vasárnap

Felszabadulás

65 évvel ezelőtt a szovjet hadsereg felszámolta a fasiszta német csapatokat magyar földön. Végetért a háború, eleink nekiláttak a romeltakarításnak abban a boldog reményben, hogy új világot építenek – maguknak, utódaiknak. Mennyi sok csalódással járt ez az út! A termelés eszközei köztulajdonba kerültek ugyan, de a hatalmat a bürokrácia kaparintotta kezébe. Ugyanaz a sztálinista bürokrácia, mely 40 évvel később átjátszotta tőkés kézre a népi vagyont. Kemény kézzel tartotta a gyeplőt és az Eldorádó ígéretével becsapta a munkásosztályt.
Az ipar likvidálásával, a mezőgazdaság tönkretételével teljes régiók marginalizálódtak összeomlással fenyegetve az országot.
A multinacionális vállalatok, melyek évtizedek óta profitálnak az alacsony bérekből, most utcára szórják a dolgozókat.
A megélhetéshez szükséges árak állandóan emelkednek, a jövedelmek csökkennek.
A lakosság minden rétege érintett, a mezőgazdaságból élők, a fiatalok, a pedagógusok …
A munkanélküliség a dolgozókat legelemibb jogaiktól fosztja meg, a lakhatástól, a táplálkozástól.
A nyomorúságos nyugdíjakat megnyirbálják, cigány honfitársunkat pogromszerű atrocitások érik.
S a lakosság egyre nagyobb tömegei nem látnak más kiutat mint a jobboldal, a szélsőjobboldal hatalomra juttatását.
Kik a bennünket sújtó dráma valódi felelősei? Kik azok, akik felelősségüket álcázva bennünket állítanak egymással szembe?
• A multinacionális fosztogatók, melyek hosszú éves kizsákmányolás után az üzemekből kiszórják a munkásokat!
• Az Európai Központi Bank és az IMF, melyek köteleznek az elbocsátásokra, az alkalmazottak bércsökkentésre és a közkiadások mérséklésére, s ezen túl új privatizációra!
• Felelősek a kormányok, melyek elfogadják az EU, az IMF, az Európai Központi Bank és a multinacinális vállalkozások diktátumait az egész nép és a munkásosztály ellen!

Követeljük együtt:

• az összes üzemi, irodai és közszolgálati munkahely szavatolását! Valamennyi munkahely megőrzését, az elbocsátások megtiltását! A társadalom peremére szorított rétegek talpraállítását!
• az állítólag munkahelyeket védő, de elbocsátással és csőddel fenyegető összes vállalat – különösen a Magyarországot kifosztó multinacionális vállalkozások –, a hazai nagytőke és bankszektor államosítását!
• Az állami árellenőrzés visszaállítását az alapfontosságú árucikkek felett: élelmiszer, gáz, villany, szállítás, lakhatás!

Újból fel kell szabadítani magunkat!

2010. április 1., csütörtök

A PTB (Belgiumi Munkapárt) Solidaire hetilapjából

- David Pestieau főszerkesztői cikke: Amikor a kormány el akar altatni minket

«A belga vállalatok ünneplik a profit visszatértét» írta a L’Echo tőzsdeújság, «együttesen 14 milliárd eurós profitot realizáltak», majd megállapítja: «a pénzügyi és gazdasági válság kapcsán a vállalatok csökkentették költségeiket és növelték rentabilitásukat».
Másképpen szólva: a gazdaság lelassult, a béreket blokkolták, elbocsátanak, de a munkáltatók mégis széles mosolyra fakadnak. A részvényesek is, akik több mint 4 milliárd eurós osztalékot tehetnek zsebre. Az ő világukban a válság a múlté – a munka világában egyre inkább jelen van. Soha nem volt ennyi segélytől függő dolgozó: egymillió háromszázezer személy.
A kormánykörök alig győzik az ideológiai offenzívát: «mindenkinek áldozatot kell hoznia, össze kell tartanunk!».
Nyugdíjak? Tovább kell dolgozni (sokkal). Ágazatközi megegyezések? Csökkenteni kell a béreket (a dolgozókét). A kölstégvetés hiányzó 18 milliárdja? Társadalombiztosítási, közszolgálati megtakarítások, adóemelés az energiahordozókra, stb. S mindezek megkoronázására újra csökkenteni akarják a munkáltatók társadalombiztosítási járulékát!
«Mindnyájan ugyanabban a hajóban vagyunk» A nagy egység érzésteleníteni szeretné a munka világát, nehogy az harcba szálljon a hazugságok piaca ellen. Ehhez a taktikához fordul a belga kormány is szociális lázadástól való rettegésében.
A jó hír szerte Európában, hogy a munka világa nemzetközileg is rendelkezik mozgósításának kapacitásával, reagál, megsokszorozza önmagát az antiszociális reformokkal szemben.

- Szakszervezeti győzelem az előnyugdíj jogáért
A herstali Techspace Aero dolgozói 18 napos sztrájk után egyezségre jutottak az igazgatással. Elsőszámú szakszervezeti követelésüket elérték: 37 fiatalt vesz fel a vállalat az 58 éves előnyugdíjkorhatárt elért dolgozók helyére, méghozzá határozatlan munkaidő-szerződéssel. A követelést a munkabeszüntetés előtt elutasították a magas a költségvonzat miatt, ami eléggé ellentmondásos érv, ha azt tekintjük, hogy 2009-ben 9 milliós osztalékot kaptak a részvényesek. Vito Fiume, a CSC (keresztény szakszervezet) felelőse: «Az eredménnyel elégedettek vagyunk, a sztrájk előtt az igazgatóság hallani sem akart az előnyugdíjról. A 37 dolgozó fokozatosan távozik, 16-an 2010-ben, 6-an 2011-ben és 15-en 2012-ben. Eredményt értünk el az 55 évnél idősebb, 4/5 időben dolgozók számára is, havi 150 eurós munkáltatói hozzájárulással.» Louis Cassilas, az FGTB (a vörös szakszervezet) felelőse: «Egységgel értünk el mindent, a dolgozók és szervezeteik egységével. A megyezés 3 évre szól, és évi nettó 200 eurós prémiumot is elértünk minden dolgozó számára! Alighanem mi lettünk az egyetlen vállalat, ahol vásárlóerőnk növekedik ez év nyarától… és hab a tortán: garanciát kaptunk három évre a munkahelyek fentartására! A fémipari munkáltatói szervezet, az Agoria minden ellenkezése dacára!»
A hosszú sztrájk nem volt egyszerű dolog. A dolgozóktól, családjuktól anyagi áldozatot követelt, a vérnyomás emelkedett, különösen az elsőfokú bírósági határozat nyomán, mely 2500 eurós büntetést helyezett kilátásba. A győzelem hallatára az idősebbek könnycseppekkel szemükben mondtak köszönetet a fiataloknak kitartásukért…
A Liège-melletti Herstalban a fiatalok munkanélkülisége eléri a 30 %-ot. A munkáltatói szervezetek rettentő nyomást gyakoroltak, precedensértékű vereséget akartak mérni a Techspace dolgozóira, győzelmük jelentősége így annál nagyobb. A konfliktus akkor zajlott, mikor a kormány bejelentette, hogy 3 évvel meghosszabbítja a munkában töltött évek számát, így tanulsága igen egyszerűen hazudtolja meg az «igényelt konszenzust».

- Megindult az offenzíva a nyugdíjak ellen
1. Előnyugdíj
„Az emberek tovább élnek, tovább is kell dolgozniuk, hogy fizetni lehessen a nyugdíjakat” – a hagyományos politikai erők szinte egyöntetű állítása egyszerű, de nem igaz. Az átlagosan 3 évvel emelendő munkában töltött évek száma valójában 6-7-8 évet is jelenthet a ténylegesen dolgozók számára, ha leszámítjuk a munkára képtelen betegeket, a csakhamar a 800 ezret elérő (hivatalosan számított) munkanélkülit. A belga dolgozók Földünk legtermelékenyebb munkásai, ennek stressz, egészségügyi vonzatai vannak (élenjárók a nyugtató-, antidepresszív hatású gyógyszerfogyasztásban; az 55-65 évesek súlyos megbetegedésében). Számukra, még ha anyagilag rosszabbul is járnak, a nyugdíj várva várt esemény. De, ha tovább dolgoznak, hogyan állítjuk munkába a fiatalokat? A politikusok szívesen hivatkoznak a skandináv példára, ahol az idősek továbbbfoglalkoztatása nem jár negatív hatással a fiatalok munkavállalására. Azt nem kötik az orrunkra, hogy ezekben az országokban az állami szerepvállalás a munkahelyteremtésben jóval nagyobb! Arról sem nyilatkoznak, hogy a munkáltatók folyamatos járulékcsökkentése milyen hatást gyakorol az egyre fogyó nyugdíjalapokra!
2. Nyugdíjszámítás
Ma még 65 év betöltése és 45 év munkaviszony kell a teljes értékű nyugdíjhoz. Ebbe beleszámítanak az elismert munkanélküli évek, a betegség, munkaképtelenség, előnyugdíj, szülési és «karriermegszakítási» (gyermeknevelés, betegápolás, stb.) szabadság.
Azonban ha csak a kormánytól függne, az az idő, mikor csak részmunkaidőben dolgozunk, nem számítana bele a nyugdíjba, az előnyugdíjban vagy munka nélkül töltött évek is csak 80 %-ban, ugyanakkor időben is behatárolva.
3. Magasabb nyugdíjak? Ne álmodozzunk!
A kormány szép summát fog biztosítani bónuszok formájában a dolgozók munkában tartására, ez azonban korántsem fog a nyugdíjak – egyébként szükséges – emelésére szolgálni. Az általunk fizetendő összeg a munkáltatók «bátorítását» hivatottak aláhúzni az idősebbek foglalkoztatásáért! A belga nyugdíjak (viszonylagosan) a EU-ben a legalacsonyabbak közé tartoznak. Minden ötödik nyugdíjas a szegénységi küszöbön él, különösen az egyedülállók, s ha nem vigyázunk, a helyzet még rosszabb lesz.
Az FGTB javaslata a következő: a nyugdíjakat fel kell emelni az átlagbér 75 %-ára. Ez 2,4 milliárdnyi többletkiadást jelentene. Drága? A munkáltatói járulékcsökkentés éves 10 milliárdjához képest? Vagy a 20 milliárdnyi banki talpraállításhoz képest?
4. Kiegészítő nyugdíjak, a hamis barátok
«Demokratizálni kell a második pillért», mondja a felelős miniszter. Terve szerint jelentősebb szerepet kapna a munkáltató által fizethető nyugdíjkiegészítés, valamint maga a dolgozó által fizetendő. Több oldalról is kritizálható. Egyrészt, ha nem dolgozunk, nincs második pillér. Biztonsága csak mítosz, látjuk a pénzügyi válság óta, átlagosan 20 %-ot veszített értékéből. Az első pillér lebontására szolgáló manipuláció. Csak az állami kézben lévő nyugdíj lehet garanciája arra, hogy mindenki megélhessen öreg napjaiban; csak ez a rendszer (az aktív népesség fizeti az eltartottakat) alapul szolidaritáson ; a második (és harmadik) takarékbetétre hasonlítva később az első pillérből csinálna kiegészítő nyugdíjat.
5. A megoldás
Nem később, hanem hamarabb kell nyugdíjba küldeni az azt kívánót. Munkát kell adni annak, aki képes és akar dolgozni. Ha az 500 ezerből fele dolgozni kezd, az aktiválás 61,7 %-ról felugrik 65,2 %-ra, ami az elöregedés számlájának a GDP 1 %-nyi arányú megkönnyítéséhez vezetne.
Miért ne lehetnének a nagy vagyonok a nyugdíjrendszer befizetői? Miért csak a munka világa az, a tőke miért nem? Számos országban (Franciao., Finno., Norvégia, Svédo., részlegesen Svájc) létezik ez az adónem, Belgiumban nincs. Holott a népesség 10 %-a birtokolja a javak 50 %-át, ami rendkívül egyenlőtlen megoszlású. Ingatlanadót fizet ugyan kunyhó és palota, de a nagy vagyon, főleg a pénzügyi (részvények!), %-os arányban tekintve a mindennapi bérek adójának egytizedét sem köteles leróni. Svájc után Belgiumban él a legtöbb eurómillimos. Fizessenek!

- Interjú Michel Graindorge ügyvéddel: «A dolgozóktól elszakadt értelmiségi számomra veszélyes»

70 éves korában sem veszített lendületéből. Minap írta alá a La Libre Belgique napilapban megjelent «Marx, gyere vissza!» felhívást (website: www.lalibre.be).
«Ugyanúgy, mint fiatal koromban, ma is felháborítanak a társadalmi állapotok. A rendszer botrányos, alapjában embertelen, a válsággal pedig elviselhetetlen lett. Ez a felhívás nem csak szívből jövő felkiáltás, hanem meggondolt politikai reflexió eredménye is. Korábbi csatáink egyik legemlékezetesebbje, az 1998-tól 2002-ig a Clabecq munkásaiért vívott, nagyon sokra megtanított. Az ipar gyöngyszemeinek elvesztése után (Fabelta, Sabena, stb.) most masszív elbocsátások vannak napirenden. Belgiumban 200 család tartja kezében az ország gazdaságát bármiféle népi kontrollt elkerülve. Először is nagy multinacionálisokra gondolok. Ha politikai demokráciánk van is, de ez egyáltalán nem gazdasági demokrácia. Ha a demokráciát így meghamisítják, nincs kezünkben a sorsunk. A nagy termelőeszközöknek közösségi tulajdonban kell lenniük, az embert, nem pedig a profitot kell szolgálniuk. A dolgozók rendkívüli megmozdulásait látjuk Görögországban, Olaszországban, Franciaországban. Erről az erőről beszélt Marx, munkái ma is időszerűek, frissek. A szakszervezetekben a morgás egyre fokozódik, új erők lépnek a politikai erőtérbe, a dolgozókra támaszkodva… Mint értelmiségi és ügyvéd az öntudat ébresztésére szólítok. Belgiumban nagyon kevés az ideológia vita. Ki lehetne pl. új vezéregyénisége a közvéleményt képviseletének? Nem látok sok számbajöhetőt, hacsak nem szakszervezeti közegben. A kommunista pártban megtanultam, hogy mindig közel kell maradni a munkásokhoz. A dolgozóktól elszakadt értelmiségi számomra veszélyes, elmegy a valós élet mellett. Az akciókban részt kell vennie, gyűlésekre, tüntetésekre kell járnia, szolidárisnak kell lennie, peticiókat kell aláírnia. A másodlagos jelentőségű dolgokkal, melyekkel csak a figyelmet akarják elterelni, mint pl. a vita a muzulmán nők fejkendő-viseletéről, nem kell foglalkozni. Ennél sokkal meghatározóbb a munkahelyek megszűnése, a nyugdíjak kérdése. Ezért született meg a felhívás is, ami, remélem, elindít valamit. Nehéz elképzelni, hogy a kapitalizmus, ezegyszer megrendszabályozva is, kikerül a válságból. Vannak potenciális jelei annak, hogy erőszak nélkül is megváltoztathatjuk a világot, de ez inkább intuición alapszik, mintsem tényeken. Biztató a szakszervezeti harc és a szolidaritás növekedése. A technológia, az orvostudomány eredményei lehetővé tennék egész planétánk gondjainak megoldását, eszközeink megvolnának rá, ha emberi, szocialista dinamizmus társulna hozzá."
- Hírek

Márc. 23-án 800 ezer francia dolgozó vett részt összesen 177 tüntetésen a növekvő munkanélküliség, a csökkenő vásárlóerő, az elbocsátások, a nyugdíjreform ellen.

A British Airways második sztrájkhétvégébe kezdett nagy sikerrel az agresszív intézkedések és fenyegetések ellenére az alacsony bérek (évi 22 ezer euró) befagyasztási kísérlete és az antiszociális munkakörülmények ellen. A munkáltató sztrájktörők alkalmazását helyezte kilátásba.

A holland FNV szakszervezet kiáll a kizsigerelt takarítószemélyzet mellett, melynek bérét a szektor munkáltatói be akarják fagyasztani, holott ma is alacsony és rengeteg a visszaélés. Támogatásukra honlapot nyitott: wijhebbenerschoongenoegvan.nl

A márc 21-i helyhatósági választásokon az osztrák kommunista párt (KPO) Eizenerz és Garz körzetében 1970 óta a legjobb eredményt érte el, így 28-ra növelve képviselői számát. Több településen 10—19 % közötti eredménnyel zárt.

900 középiskolás szrájkoló tüntetett Brüsszelben és Liège-ben a Franciaajkú Tanulók Bizottsága (CEF) felhívására a liberális miniszter újabb vizsgaterve bevezetése ellen. Megerősítették, hogy az nem fog az egyenlőtlenségek megszüntetéséhez vezetni, csak pluszterhet jelent. Márc. végén 1200 egyetemi hallgató tüntetett Brüsszelben az oktatás magas költségei ellen, mely 10 pontból álló követeléseik egyike.