2017. június 11., vasárnap

Belgium: június 16-ra a CGSP bejelentette sztrájkját a közszolgáltatásokban


Belga 


A közszolgáltatások szakszervezete június 16-tól a teljes közszféra területén határozatlan idejű munkabeszüntetésbe kezd a kormányintézkedéseknek a nyugdíjrendszer tervezett változásaival szemben. Charles Michel miniszterelnököt és a szakminisztériumok vezetőit értesítette a szocialista szakszervezet, amely egyelőre egyedül jelentette akcióit.

"Az előzetes értesítés határozatlan idejű sztrájkról szól azért, hogy készen álljunk a különböző területeket érintő nyugdíj tervekkel szemben". A "reform" több projektje is határideje lejártához közeledik és nem szeretnénk ad hoc cselekedni vagy késni a törvény által előírt bejelentéssel", fejtette ki Michel Meyer, a CGSP szövetségi főtitkára. Jelenleg azonban még semmilyen akció nem publikus.

"A különféle reformok sok dolgozó számára rendkívül hátrányosak, a kormány pedig "vakon" folytatja programját, ami elfogadhatatlan, csakúgy mint annak erőszakos megvalósítása".

A CGSP alelnöke, Chris Reniers jelezte, hogy "a Bizottság (amely elnöke a miniszterelnök) kereteiben folyó tárgyalások csak informálisak. Kaptunk ugyan már tervezeteket és azok nem kecsegtetnek sok jóval. A kormánynak szándékában áll, hogy a nyugdíjhoz fűződő jogokat megnyirbálja" a nehéz munkát végzők, a gazdaság különböző szektoraiban vegyes szolgálati időt felmutatók és az egészségügyi okokból nyugdíjazottak köreiben.

A különböző szektorokat érintő specifikus igényeket egyenesen az érintett hatóságokkal fogják közölni a kompetens szakszervezeti felelősök. Ha sztrájkra kerül a sor, a szakszervezet vasúti ágazata szintén bejelentést tesz, de Reiners szerint ez a lépés ma még korai.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.