Victor Segré: SZÁMŰZETÉS Izraeli éveim

17. rész

Tel Aviv

A bankok be voltak zárva. Pont délben mindig becsuktak, pedig nekünk volt egy 25 fontnyi korábbi keletű csekkünk. Az a bér, amit mint néhánynapos postás kerestem. Éjszakára szállodába kellett volna mennünk, aztán pedig venni a fáradságot, hogy barátokat keressünk, akik segíteni tudnak valami szállás találásában. Egyetlen fillérünk nem volt, csak a csekk a zsebemben. Másnap reggelig kellett várni a banki nyitásra, a csekk beváltására. És addig?

–        Mit fogunk csinálni pénz nélkül? – érdeklődött Hava.

–        Attól tartok, hogy a csillagos ég alatt töltjük az éjszakát.

Semmi megoldást nem láttunk. A Shderoth Rotschild park hosszában kihelyezett padok jelentették a kiutat.

Másnap időben elmentünk tanácsot kérni a pártszékházba, a Shderoth Rotschildtől nem messze, valamint az ismerős elvtársak címéért. Közvetlenül a székháznál Touriba botlottunk, aki a balkonokra dobálta fel a pártújságot az előfizetők számára. Széles mosollyal kérdezte:

–        Mi újság van Ber Shevában?

–        Azért jöttünk, hogy Tel Avivba költözzünk.

–        Á, eleged van Ber Shevából, látom!

–        Szükségünk lenne egy ideiglenes szállásra.

–        Dolgozol?

–        Nem, munkahelyet keresek.

–        Most érkeztetek, munkahelyed nincs és szállást kerestek?

–        Igen, így van ahogy mondod, vajon…

–        Viccelsz, öregem? Így nem lehet Tel Avivba jönni. Először is …

Kezdtem elveszteni a türelmemet ezzel a Tourival. Vele a türelem gyakran elvész.

–        Hallgass ide, akarsz segíteni vagy nem? Ami a többit illeti, ne foglalkozz vele, az a mi

dolgunk.

–        Tudod, hogy hol van a Shouk Ha Carmel, a bazár?

–        Igen, tudjuk.

–        Legyetek egy óra múlva a souk sarkán. Most mennem kell gyorsan az újságot

kiszállítani. Tehát egy óra múlva! – és már el is tekert biciklijén teljes sebességgel.

–        Azt hiszem, megoldáson gondolkodik – mondtam Havának.

–        Ismered?

–        Hosszú történet… Derék fiú, de egy kicsit lökött.

–        Íme, ezt tudom ajánlani – mutatott Tourie egy házra a Shouk Ha Carmelra nyíló kis utcában. A rossz állapotú házba egy kis udvart átszelve kellett bemenni, ahol néhány csirke vívott ádáz csatát egy maroknyi magért. Ahhoz, hogy a nekünk szánt szobába lépjünk, egy másikon kellett átmenni, ahol Touri családja lakott.

–        Íme, ezt tudom ajánlani – ismételte.

Havával egymásra néztünk, nem tudtunk mit mondani. Szemével intett, hogy jobb, mint a semmi. Touri felesége mosolygott, de gyilkos pillantásokat vetett férjére.

–        Figyelj, Touri, roppant kedves a részetekről, de nem fogadhatjuk el ezt a vendéglátást…

–        Szó sincs vendéglátásról, havi 15 fontot fizettek érte!

Touri felesége most már tényleg bedühödött. A megzavarodott Touri bután mosolygott:

–        Igen, a feleségem gondol még a villanyszámlára is, és …

Megállt és nézett ránk.

–        Persze, ez teljesen normális, meg kell osztani a költségeket – mondta Hava meggyőződéssel –, máris elfoglalhatjuk a szobát, ugye?

Így lett hol laknunk.

Aztán a Kaiser és Frazer amerikai gépkocsi és a Chausson de France francia autóbusz javítószervizében lett munkahely is.

Az a Malka nyitott ajtót a pártnál, aki annak idején meglátogatott a jaffai börtönben.

–        Mi van, hát már nem vagy Ber Shevában? Gyakran beszélnek arról, hogy mi mindent

csináltál ott. Mit keresel Tel Avivben?

–        Nem találtam munkát Ber Shevában. A feleségem se. Végül aztán Shamli a déli

bizottságtól azt javasolta, hagyjuk ott és jöjjünk ide.

–        Sajnos, az ilyen messzi kisvárosokban azt csinálnak, amit akarnak, akkor is, ha magukat

a dolgozók pártjának állítják be, mint a Mapai. Jól tetted, hogy elhagytad Ber Shevát.

És mit fogsz tenni?

–        Végülis találtam munkát, most pedig szeretném felvenni a kapcsolat egy sejttel.

–        Shahart kell keresned. Remek elvtárs. Tetszeni fog neked, meglátod. És hol laksz,

találtál valamit?

–        Képzeld, Tourinál lakunk. Ismered őt?

–        Ő az, aki reggelente az újságot viszi ki? Régi elvtárs, derék elvtárs.

–        És ezt a Shahart hol találom?

–        Nem messze lakik tőled, Touritól, az Ehad Ha’am utcában.

Shahar negyvenes éveiben járt, kicsi, sovány, arca csontos. Felesége, Dina – inkább karcsú, kicsit magasabb nála – forró teával lépett a szobába:

–        Szóval ti vagytok Hava és Haim. Malka beszélt rólatok. Tehát örökre eljöttetek Tel

Avivba?

Hava nevetett, rám hunyorított:

–        Igen, örökre, azazhogy…

Gyorsan szavába vágtam:

–        Arra gondolunk, hogy teszünk egy utazást nála, Magyarországon. Rég nem látta a

szüleit.

–        De hát ez nagyszerű! Lennének információink erről a szocialista rendszerű országról!

–        Pillanatnyilag itt vagyunk és Havával szeretnénk kivenni részünket a pártmunkából.

–        Tehát… – kezdte Dina, de Shahar félbeszakította:

–        Igazság szerint most nagyon kevés az aktív tagunk. Vagy idősek, betegek, vagy

dolgoznak és nincs idejük.

–        Ber Shevában más volt. Mindnyájan fiatalok, kevés az öregember arrafelé. Aktívak

voltunk. Látni kellett volna Havát mikrofonnal a kezében, ahogyan a választókat

győzködte, hogy a pártra szavazzanak.

A mosolygó Hava:

–        Képzeljétek, meg kellett tanulnom románul és arabul olyan mondatokat, hogy

«szavazzatok a kommunista pártra», és reggeltől estig ezt kiabáltam.

Dina úgy tűnt, nagyon jól szórakozik.

–        Látod Shahar, szükségünk van ilyen elvtársakra, mint ők!

Shahar kicsit bosszankodva:

–        Ez igaz. De hol legyenek? A palesztin szekcióban nem kevés fiatal van. Az arab

elvtársak erősek, nagyon aktívak. Sok fiatalt is beszerveznek. Na de mi…?

Hava meghökkent, azt hitte, Shahar rögtön politikai feladatokkal bíz meg benenünket.

–        Shahar elvtárs, nem vagy nagyon lelkes. Nem értem, mit remélsz a párttól.

–        Teljesen igazad van, rohadt egy napom volt a munkahelyemen. Sajnálom. Tehát,

a Kol Ha’Am-ot tudnátok kézbesíteni minden szombaton. Dina megadja a

szimpatizánsok listáját. Ez fontos agitációs munka. Tartanunk kell a kapcsolatot velük,

beszélgetni, bizalmat nyújtani. Aztán a jövő héten lesz egy nagygyűlés. Mikounis elvtárs

lesz a szónok és a fiatalok kórusa is fellép. A szimpatizánsokkal közölni kellene, hogy

jöjjenek – s most már kicsit komolyabb, önkényesebb hangot ütött meg.

Havával el voltunk ragadtatva. Mikounis felszólal! Privilegizált helyzetben éreztük magunkat. Micsoda különbség Tel Avivban vagy Ber Shevában élni! Ber Shevába nem jöttek el a párt vezetői. Más pártoké sem.

A gyűlés helyszíne egy moziterem volt a városközpontban. Tele volt a terem. Találtam néhány kairói barátot, közöttük Aslant, a volt bokszolót, a termet őrizte másokkal együtt. Aztán Mimit, Hans barátnőjét, de másokat is.

Közel a mozihoz a Herouth ifjoncai, egy tucatnyian köveket dobáltak, amelyek a tetőre hulltak. Zengett a kőzáporban, mintha kalapáccsal verték volna. Emiatt Mikounis még inkább keményebben támadta Ben Gurion szociáldemokrata kormányát, és a Mapait, a Dolgozók Pártját, merthogy inkább a szélsőjobbal szolidáris a dolgozói baloldal, a Kommunista Párt helyett.

Mikounis ezen a gyűlésen is, mint a többin, nagy vehemenciával kelt ki a kormány ellen, mely a németektől kompenzációt igényelt a zsidók millióval szemben a háború alatt elkövetett bűnökért. Egyébként nem volt egyedül ebben a kritikában. Az egész cionista baloldal ezt tette. Mindenkinek egy volt a jelszava: «Nem elfelejteni és nem hagyni elfelejteni». Az egész baloldal, az összes becsületes ember egyaránt elutasította ezt a fajta jóvátételt, a gazdasági segítséget a nácik által megölt mártírok árán. Ben Gurion kormánya ellen tüntetések zajlottak, mert a holokauszt emlékét német márkára akarta cserélni. A koncentrációs táborok áldozatainak vérét eladni gazdasági és politikai előnyökért.

Németország egy foszfátfeldolgozó üzemet állított fel Szodomában, a Holt tengerhez közeli bibliai, sivatagi városban. Több száz embert vettek fel, hogy itt dolgozzanak, előregyártott panelházakat emeltek lakhatásukra. Izrael és Nyugat-Németország felvette a diplomáciai kapcsolatokat, a Nyugat tapsolt. Ben Gurion kormánya megbocsátott Konrad Adenauer kormányának? A világ végre szerethette a Német Szövetségi Köztársaságot.

Egyébként pedig az utcán az elégedetlenség nőtt. Még a szakszervezet is jobb béreket követelt. Az adók óriásiak voltak, míg az árak emelkedtek. Elszórtan sztrájkok törtek ki. Egymás után a haifai kikötőmunkások, a Chemicals and Fertisers. Aztán a buszsofőrök. Az Olim Hadashim, az újabb bevándorlók nagy tüntetése munkát követelt. Ben Gurion lemondott, helyét átadta Sharok Shertoknak, egy évvel később aztán visszaszerezte posztját.

Számos katonai támadás zajlott a palesztin beszivárgók, a moustanenimek ellen, akik illegálisan lépték át a határt, hogy Izraelben élő családjukhoz csatlakozzanak. A Negev sivatagban könyörtelenül megölték őket, sakálok és keselyűk martalékául hagyva holttestüket. Izraelnek nem volt szüksége foglyokra, az ország még a népességet is nehezen tudta ellátni, amely pedig a napról napra növekedett a zsidók tömeges bevándorlásának köszönhetően.

A Moughrahi körtéren minden péntek esténként számosan összejöttek és politikai vitákat folytattak. Nem kevés téma kínálkozott, mind a Szovjetunió politikájáról – a sajtó gyanakvóan általában Oroszországnak hívta –, mind az ország és világ helyzetéről. A viták általában ekként zajlottak.

Valaki elkiáltotta magát:

–        Oroszország mindig is fütyült a zsidókra! Csak azért háborúzott, hogy saját magát

védje!

–        Tudatlan és aljas vagy! Pontosan a szovjetek mentették meg a zsidókat!

–        Az oroszok a zsidókat? Cimborám, te tréfálsz!

–        Hát ki szabadította fel az auschwitzi tábort, tán nem a Vörös Hadsereg?

–        Auschwitz csak véletlen – csak azért, mert ők foglalták el Lengyelországot.

–        Tudod, mennyi orosz halt meg a háború alatt, hogy megmentse a világot és a zsidókat?

–        Igen, és mennyi? Nézd az amerikaikat…

–        Az amerikaiak? Többszázezren! Az oroszoknál meg halottak milliói és milliói.

–        Á! És azt mondod, azért haltak meg, hogy minket megmentsenek?

–        Hát te mit mondasz?

Hava rám nézett, mosolygott és belevetette magát a vitába:

–        Butaságok! Mindnyájan butaságokat beszéltek!

–        És te mit mondasz?

–        A szovjetek nem a zsidók megmentéséért háborúztak. Marhaság ezt mondani.

–        Igazad van. Csak a kommunisták mondják ezeket a hülyeségeket!

De Hava már folytatta is:

–        A saját hazájukat védték! Legyőzték a nácikat, ugye?

–        Igen, ebben mindenki egyetért. Na és akkor?

–        Mindnyájan egyetértünk abban, hogy a nácik elleni győzelemben döntő szerepük volt,

igaz vagy nem?

–        Rendben, de mennyiben mentették meg a zsidókat?

–        A németek ellen védekezve végül legyőzték a nácikat és felszabadították Auschwitzot,

ezzel zsidók millióit mentették meg.

–        Na jó, ez igaz. De nem azért háborúztak, hogy a zsidókat mentsék.

–        Persze, hogy nem. Senki sem visel háborút, hogy megmentse a zsidókat. De az tény,

hogy Auschwitzot az oroszok szabadították fel.

Hallottuk a tömegből:

–        Máshogy beszél, mint a kommunisták. Amit mond, az ésszerű, de ő is ugyanarra a

következésre jut.

–        És te? Nekem más a következtetésed? Lehet, hogy a kommunisták rosszul

magyarázzák, de az eredmény ugyanaz, az oroszok mentették meg a zsidókat. El kell

fogadni.

A tömeg lassacskán feloszlott, a nagy pénteki vita véget ért.

A viták azonban folytatódtak, de szélesebb dimenziót vettek. Ben Gurion a Mapai párt támogatásával kinyilvánította, a palesztinoknak a szomszédos arab országokba kell integrálódniuk, míg izraeli kisebbségüknek az izraeli állampolgárságot kell felvennie.

A palesztinokkal való szolidaritás jegyében a párt néhány sejtje utazást szervezett az ország északi vidékére az arab térségbe. Názáretbe futottunk be. Az arab elvtársak nagy ünnepséggel kedveskedve vártak. Náluk töltöttük az éjszakát és másnap kikísértek a buszig bennünket. Szolidáris dalokat énekeltünk, közös jelszavakat skandáltunk a két nép barátságáról. Hirtelen rendőrök tűntek fel és gumibottal nekünk estek. Néhányunkat letartóztatták. Havával ebbe a csoportba kerültünk mi is. A napot a rendőrség, a bíróság falai között és a városi kormányzónál töltöttük. Az arab elvtársak élelemcsomagot küldtek, sült csirkét, helyi kenyeret és gyümölcsöt. Küldtek egy kiváló ügyvédet is dr. Hanna Nakara személyében, aki kimutatta a brutális és igazságtalan rendőri támadás és nevetséges tanúsága tényét. Természetesen szabadlábra helyeztek bennünket, semmilyen vád alá helyezés nem történt. De ujjlenyomatainkat levették. Názáret lakosainak hagytunk egy üzenetet jelezve, hogy ellent tudunk állni a rendőrségnek és a kormányzónak, hogy tudunk küzdeni jogainkért, a két nép barátságáért, amelyet nem lehet megbontani.

Az izraeli kormányt nyugtalanította a Szovjetunió támogatása az arab országoknak és a palesztinoknak, s erre antiszemitizmussal vádolva nagyon durva támadással válaszolt. Kis idővel később merénylet történt a Tel Aviv-i szovjet nagykövetség ellen. Ez vezetett a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok megszakításához és Izraelnek Amerikához való szoros közeledéséhez. Az Izraeli Kommunista Párt és tagjai ellen is bekeményített a politika. Állami pozíciót, kiképzőtiszti posztot kommunista nem tölthetett be. Ügynökként kezelték őket, éppen úgy, mint az Egyesült Államokban a maccarthyzmus idején.

A palesztin beszivárgók elleni harc és a szomszédos arab államokban való félelemkeltés érdekében Ben Gourion Moshe Dayant nevezte ki az izraeli hadsereg, a Hagana 101-es egysége élére. Ez az egység egy tucatnyi behatolást hajtott végre a szomszédos Jordániába és az ekkor egyiptomi gondokság alatti Gázába. Az 1953-as év a szomszédos államok határőreivel gyakori határmenti csetepatékkal telt és politikai feszültséget okozott mind az országban, mind az egész térségben.

Május elseje alkalmából a Histadrouth, a dolgozói szakszervezet rendezte felvonuláson az összes politikai párt részt vett, kivéve persze a Herouth-ot. A kommunista párt természetesen itt volt, a dolgozók, a demokratikus erők egységére szólított, békére az arab országokkal és egy palesztin állam létrehozására.

Gyakran bandák támadtak ránk, zászlainkat és transzparenseinket széttépték, a rendfenntartó erők részvétlen tekintete előtt vertek bennünket. De a támadásoknak volt egy másik aspektusa is. Még erősebben kiáltottunk a baloldali erők szövetségéért, a munkásosztály egységéért, a palesztinokkal kötendő békéért.

A Moughrabi körtéri péntek esti viták erőszakosabbak lettek. Ahogyan felemeltük hangunkat a diktatúra minden fajtája ellen, gyakran támadt lökdösődés, gyakran küldtek Moszkvába. Valaki hangosan elkiáltotta magát: Éljen Begin!, és Havát durván meglökte. Többen erősen tiltakoztak ezen egyén ellen, és a vita máris átalakult a Herouth párt szembeni váddá. A pártot erősen huligán-jellegű cinkosaival ekkoriban gyakran fasisztának írták le. A Herouth és a Mapai embereivel hetekig folytatott vita során egységfront alakult ki a kommunisták és a baloldali Mapam ifjúsági szervezete, a Shomer-Hatsair tagjai között.

Sztálin halála még inkább felélénkítette a Herouth-ot. Bűnözőknek, antiszemitáknak, Izrael ellenségeinek és persze a mufti szövetségeseinek kiáltottak ki minket. A Szovjetunió és az 1939-es Sztálin-Ribbentrop paktum elleni támadások is felerősödtek. Bizonyos sajtókörökben egyenesen nácibarát kollaboránsoknak tituláltak bennünket.

Menáhen Begin egy Moughrabi téri lakás erkélyéről szórta átkait a Kremlre és az Izraeli Kommunista Pártra, Moszkva ügynökeire. A maccarthyzmus alkalmazását kérte az átkozott kommunistákkal szemben. Az ellenünk, a párt elleni támadások újabb lendületek kaptak a szovjet kommunista párt XX. kongresszusával, Hruscsov 1956 februári titkos beszédével.

Ugyanebben az évben Howard Fast a Gazétá-hoz, a szovjet írók orgánumához írott levelét postázták ki több tízezer példányban szerte az országban. Tartalmazta Hruscsovnak a sztálinista diktatúra és személyi kultusz elleni titkos beszédét is.

A XX. kongresszus éles vitákat váltott ki az elvtársak körében. Többen kiléptek a pártból, pártszakadás is bekövetkezett. Moshe Snéh csatlakozott viszont és megválasztották másodtitkárnak. Kis csoportonként szervezett gyűléseket, hogy elmagyarázza a személyi kultusz súlyos hibáit. Nagy vehemenciával vetettük magunkat bele a vitába. Dühösek voltunk, ingadozunk és nem tudtuk, hogyan döntsünk. A párt válságban volt. Snéh érkezése egy kis reményt adott. Politikai meggyőződésünkhöz híven számosan folytatni akartuk a harcot. Az Internacionálét énekeltük, hogy erősnek érezzük magunkat. De viták voltak közöttünk. Shahar, a sejt titkára kijelentette:

–        Az a benyomásom, ez egész csak hazugságon alapuló illúzió volt.

Yacov azonnal felállt és haragtól vöröslő arccal:

–        Illúzió? Azt mondod, illúzió? Te hülye vagy! Piszkos hülye, barátom! Az elvtársaink az

életüket adták ezért az illúzióért. A szabadságért harcoltak, a jobb életért…

De Simon már félbe is szakította, ordítva:

–        De kiért? Miért? Azért, hogy a diktátorokat segítsék kormányozni… Személyi kultusz,

egy frászt! Még hogy szocializmus?

Shahar megint belevágott:

–        Hogy az antiszemitizmusról ne is beszéljünk. Orvosokat tartóztattak le konspirációért.

Huszonkét orvost! Őrültek ülnek a Kremlben? Szocialisták ezek, elvtársak?

Dina vetette közbe:

–        Shahar, nem szégyenled magadat? Te vagy ennek a sejtnek a titkára! Elfelejtetted a

kommunizmusodat?

Hava megpróbált véget vetni a diskurzusnak:

–        Tegyük fel, hogy amit mondanak a kultuszról és az egész folyamatról, igaz. Igen, tegyük

fel. De azt is meg kell értenünk, hogy forradalmi korszakban élünk. A szocialista

forradaloméban. A történelem folyamán a dolgozók először vették kezükbe a hatalmat.

Tanulni fognak hibáikból. Meg kell adni a lehetőséget, hogy kijavítsák ezeket a

tévedéseket, hibákat…

Simon megemelve hangját, félbeszakította:

–        Bűnöket, bűnöket akarsz mondani!

Dina folytatta élénken:

–        Jobban fogjuk csinálni. A Szovjetunióban tanultak a hibákból. Mi is. Meg fogják

menteni rendszerüket, a szocializmust. Bűnök? Igen, azok. Orvosolni fogják. A francia

forradalom nem követett el bűnöket? S mégis énekeljük Franciaországban a

Marseillaise-t.

A viták csak nem értek véget. Egyre gyilkosabbá váltak. Kaotikus időszak volt. Meggyőződésemhez híven azt gondoltam, hogy a forradalom nem folyhat a szocializmus ellenségeivel szembeni küzdelem nélkül; a burzsoázia és szövetségesei az osztályellenség ellen.

Mialatt a pártberkekben a politikai válságról vitatkoztunk, a fedayinokkal (az Izrael államot el nem ismerő palesztinok gyűjtőneve – a ford.) egyre véresebben szünet nélküli konfliktusok folytak. Az izraeli hadsereg behatolása a palesztin városokba, falvakba megsokszorozódott. Gázát közel 24 órára elfoglalta. Az izraeli sajtó hírt adott arról, hogy Nasszer Egyiptoma fegyverkezik és az Izrael elleni háborúra készül. A légkör feszült volt. Gamal Abd El Nasszer az arab államokban nagy népszerűségnek örvendett, Ben Gurion pedig nyilatkozatokat tett, melyben véres kudarccal fenyegette Nasszert, ha Egyiptom megtámadná Izraelt. Vártunk a háborúra, ami nem is késett.

Avégett, hogy Egyiptomot diszkreditálja a nagyhatalmak előtt és elszigetelje, Izrael terrorista akciókba kezdett ellene, a Suzanna-hadműveletbe. Bombák robbantak amerikai és angol intézményekben. A hadművelet célja ugyanakkor meghiúsult, mivel az izraeli titkoszolgálat irányította hálózat tagjait letartóztatták. Izraelnek hatalmas megaláztatást kellett elszenvednie. Pinhas Levob, a titkosszolgálat vezetője lemondott.

Sokat vitatkoztunk az elvtársakkal, Izrael vajon megindítja-e a háborút Egyiptom ellen. Persze mindnyájan idegeskedtünk.

–        De ez a kormány őrült! Ben Gurion mindenképpen háborút akar! – jelentette ki Ariéh.

–        Én nem gondolom, hogy Nasszer akarná ezt a háborút.

–        Én se.

–        Pedig a kormány mindent elkövet, hogy kiprovokálja!

–        Viszont az embereket sikerült jól felheccelni a háborús propagandával.

–        Igazad van. Még a baloldal, a Mapamot is ideértve üzenget, hogy ha Nasszer támad,

mi is visszavágunk.

–        Tegnap Ben Gurion még azt is nyilatkozta, hogy Nasszer véres fejjel menekülne,

ha rátámadna Izraelre.

–        És a párt mit mond? Semmit?

–        A Központi Bizottság óvatosságra int. Mi mást csinálhatna?