Európai konferenciát!

Munkásaktívák felhívása

A felhívást mintegy 60 olasz, német és francia munkásaktivista tette (Comité ouvrier international coi-iwc.org oldal)

25 éve írták alá a Maastrichti egyezményt

A ratifikáció óta annak alkalmazásaként:

• Franciaországban  a “szabad és befolyásolatlan verseny” teljes vagy részleges privatizációkat eredményezett (SNCF - vasút, EDF-GDF – energia, posta, France-Télécom), repülőterekét, a TF1-t, az államilag kontrollált nagyvállalatokét (mint a Saint-Gobain, Matra,   Renault,   Rhône   Poulenc,   Elf Aquitaine, Seita, Total, CGM, Péchiney,

Usinor-Sacilor, Suez, Bull, Thomson, Air France, SNECMA, Safran, EADS - azelőtt Aérospatiale), bankokét (Paribas, CCF, Société générale, Crédit local   de   France,   BNP,   BFCE,   Crédit lyonnais, CIC, CNP), a nagy biztosítótársaságokét, hajógyártásét, autópályákét, stb.

A “szabad és befolyásolatlan verseny” elvének alkalmazása és kritériumai (a GDP 3 %-a alatti költségvetési hiány), az egymást követő ellenreformok a társadalombiztosítást egyre szűkülő lehetőségek közé szorították; 445 milliárd eurót ajándékoztak a munkáltatóknak, miközben a nyugdíj megszerzéséhez a szükséges szolgálati évek számát növelték (ma már 42, teljes munkaidőben ledolgozott év kell a teljes nyugdíjhoz) Balladur   1993-as,   Juppé 1995-ös,   Fillon   2002-es,   Hollande-Ayrault 2013-as ellenreformjai következtében et Macron pedig egy újabbat készít elő).

A piac megnyitásának elve, a maximális versenyképesség vezetett a dolgozói jogok, a munkatörvénykönyv megkérdőjelezéséhez, a prekaritáshoz (El Khomri-törvény és Macron rendeletei). 

A Maastrichti 3 %-os kritérium és a megszorítások, valamint a Stabilitási és Növekedési Paktum alkalmazása (Bachelot et Touraine törvények) az egészségügyet fojtogatják minden szinten forrásmegvonással. Több mint 16 000 kórházi ágyat szüntettek meg, az anyaotthonoknak több mint felét tüntették el a közszolgáltatás többszázezer munkahelyével együtt.

A szabad verseny elve és az általános dereguláció következménye, hogy 2000 és 2015 között 900 000 ipari munkahelyet számoltak fel (minden negyediket); a dolgozók 10 %-a munkanélküli; a lakosság 14 %-a hivatalosan a szegénységi küszöb alatt él (a 18-25 évesek 25 %-a); egyre terjednek a közszolgáltatásban is a bizonytalan munkahelyek az egymást követő kormányok intézkedései folytán (bennük az El Khomri-törvény és Macron rendeletei), több mint 500 000-rel csökkent a státusszal rendelkező dolgozók száma, míg a prekárius munkák száma több mint 120 000-rel nőtt.

Ugyanebben az időszakban a tőkés profit növekedése töretlenül folytatódott. Franciaországban 2016-ban a CAC 40, a párizsi tőzsde vállalatai közel 56 milliárd eurót osztottak ki részvényeseiknek (2015-ben «csak» 43 milliárdot), majdnem ugyanannyit, mint a 2007-es válság előtt A CAC 40 vállalatok profitja 2016-ban elérte a 75 milliárd eurót, azaz 32 %-kal nőtt 2015-höz képest. Egyedül 2017 első félévében elérte a 42,3 milliárdot, tehát ez évben ismét rekordprofit várható.

Az uniós szabályokat a különféle politikai színű köztársasági elnökök és mindenféle kombinációban működő kormányok fordították a francia törvények nyelvére. Az EU követeléseit és direktíváit alkalmazzák (a törvények 90 %-a a szerződéseken alapul).  

• Olaszországban a Maastrichti kritériumok és az adósságcsökkentés nevében minden évben megnyirbáltak a költségvetést, összesen kb. 550 milliárd euróval rövidítették meg. Többszázezer munkahely szűnt meg, az oktatástól és az egészségügytől forrásokat vontak el, a közszolgáltatásokat tönkretették. Csak a tőkések kaptak felmentést: évente 30 milliárd euróról beszél egy tanulmány…

Ahogyan Franciaországban, itt is a szabadverseny követelményei vezettek a privatizációkhoz majd’ minden állami szektort érintve: ENI és ENEL (energia), IRI (acélipar), gépgyártás, élelmiszeripar, telekommunikáció, autópályák, bankok, hajógyártás, vasút, posta, az önkormányzatok irányította szolgáltatások (tömegközlekedés, vízszolgáltatás, iskolák..). A közszolgálati munkahelyek százezrei szűntek meg. A 2000-es évek elején csak a vasútnál 115 ezer munkahelyet likvidált a privatizáció.

Az EU nyomása és a költségvetési megszorítások alatt az egészségügyet először regionalizálták; majd egy «reformmal» annak finanszírozási rendszerét ürítették ki a munkáltatói hozzájárulások évi 2,5 milliárd eurós csökkentésével (1997-től tart a folyamat). Nyilvánvaló következménye a kórházak tucatjainak bezárása, a kórházi ágyak, szolgáltatások megszüntetése, a hónapokig tartó várólisták még sürgős, sebészeti esetekben is. 2016-ben 12 millió személy nem tudta magát gyógyíttatni és 2016 óta először a várható élettartam csökkent.

A közoktatásban az iskolai autonómia törvénye nyitott kaput egy sorozat «reformnak», amely 150 ezer pedagógus munkahelyét szüntette meg az országos egységes oktatási programmal együtt. Minőségcsökkenéssel jár, sérti az egyenlőség elvét és különösen a munkásnegyedek gyerekeit sújtja végzettségüknek alacsonyabbra értékelésével. A pedagógusok munkahelyi körülményei és bérük vásárlóértékének romlása vele járt. Az iskolák pedig a magánszektorhoz kénytelenek támogatáshoz fordulni túlélésükért.

A rugalmas munka és a verseny nevében döntöttek a «mobil lépték» megszüntetéséről (1993). Aztán jöttek a Treu-törvények (1997), Biagié (2002) és végül a Job’s  Act  (2015), melyek szétverték a harcban megszerzett 1971-es munkatörvénykönyvet (Statuto dei Lavoratori). A bizonytalan szerződések váltották fel a határozatlan időre szólókat, az üzemi szerződések az országos szerződéseket – egyre rosszabb feltételekkel, túlzott kizsákmányolással, s különösen a fiatalok számára. Tegyük hozzá, a fiatalok 42 %-a munkanélküli.

 

Nyugdíjrendszerünk a végét járja. 67 év lett a nyugdíjkorhatár és a következő években 70-re akarják emelni; a szolidaritáson alapuló rendszert megszüntették, tőkefedezetire váltották, ami oda vezet, hogy a nyugdíj az utolsó bér 35-40 %-a. 40-45 év munka után 500—600 euróból kell megélni…

Az intézkedések nyomán ma már a lakosság 7,6 %-a él abszolút szegénységben,  11 %-a súlyos szegénységben, 28,7  %-át pedig fenyegeti a szegénység. Adjuk hozzájuk a menekültek százezreit, akiket arra használnak, hogy a munkaerő árát lenyomják, gyakran pedig csakugyan rabszolgaságban élnek, különösen a mezőgazdaságban.

• Németországban

Ugyanezeket a privatizációkat tudjuk megerősíteni, a 3 %-nyi deficit ugyanilyen betartását, ugyanezt az ipartalanítást, mint Francia- és Olaszországban. 

Nálunk 1998-ban  - a szervezett munkásosztály ellenállása nyomán - Kohl kudarcot vallott, így a szociáldemokrata Schröder kancellár Agenda-politikája játszotta a motor szerepét a Maastrichti szerződés követelményeinek megvalósításában (a DGB szakszervezet vezetőinek «kritikus» tekintete előtt).

A «szociális partnerségi egyezmények» kidolgozásában az Európai Szakszervezeti Szövetség (legtöbbször a nemzeti konföderációkkal nagy egyetértésben) az európai tőkével tárgyalt és működött együtt, s transzponálta azokat. a nemzeti törvényekbe.

Ennek nyomán vonjuk meg az intézkedések mérlegét. A Schröder alatt megszavazott törvények minden tekintetben megfeleltek az EU követeléseinek, legyen szó az 1977-es ideiglenes- vagy részmunka-direktíváról  – szintén az ESZSZ-szel kötött «szociális dialóguson» nyugszik  – vagy az 1998-as direktívák a határozott idejű szerződésekről, amelyek mind, az egész kontinensen az atipikus és prekárius munkát terjesztették ki.

Mit jelent ez Németországban:

- 1991-1993-ban 114 000 ideiglenes munkahely volt Németországban; az európai direktívákkal 2002-2008 között 715 000, ma pedig már 993 000.

- 2016-ben 8,4 millióan dolgoztak részmunkaidőben. 1991-ben a részmunkaidősök 30 %-a volt nő, ma pedig 46,4 %. A részmunkaidős munkahelyek száma pedig ebben az időszakban négyszeresére nőtt, 2 %-ról több mint 10 %-ra.

- A 2016-ban felvett dolgozók 45 %-át határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatják (vagyis kb. 11,6 milliót), 2015-ben csak 41 % volt. 2016-ban  a 25-29 évesek 50 %-át (a 2015-ös 47 %-kal szemben), a 20 év alattiaknál pedig a szám 59 %-ra emelkedik.

- A deregularizációs folyamat párban jár azzal, hogy a tőke a kollektív szerződéseket mindenáron meg akarja semmisíteni. A Hartz-törvények ezt is elősegítik (bármilyen munkát el kell fogadni, olyat is, amelyért a korábbinál akár 30 %-kal is kisebb bérrel jár). 1995-ben a németországi bérből élők 72 %-át ágazati kollektív szerződés védte, 2016-ban csak 51 %-ukat, a keleti országrészben pedig felére csökkent (a korábbi 2/3-ról egyharmadra). Közel 2 millió “vállalkozó” minden kollektív védelemből ki van zárva. A németországi dolgozók 40 %-a veszített reáljövedelméből az 1995-2015 közötti peridódusban.

-   2015-ben a bérből élők 22,6 %-a az alacsony bérűek törvényben meghatározott küszöbe alatt keres (10,22   €/h);  az időskori szegénység emelkedik: a 65-74 évesek 11 %-a (vagyis 942 000 személy) kénytelen dolgozni, hogy megélhessen (2006-ban csak 5 %-uk…).

Ezzel párhuzamosan a rezsim a DAX tőzsdeindex 30 legnagyobb vállalatának hivatalosan114,2 milliárd eurónyi profitot enged, amely nagyjából megfelel a föderális költségvetés 3 %-nyi deficitet engedélyező aranyszabálya 1/3-ának.

-  Ez a rendszer öl. A  Robert  Koch Intézet 2014-ben állapította meg:

A szegénység együtt jár a halálozási kockázat óriási növekedésével. Azok a nők, akik jövedelme a legalacsonyabb - vagyis az átlagjövedelem 60 %-nál kisebb - , a gazdagabbaknál 8 évvel korábban halnak meg, a férfiak pedig 10 évvel korábban.

A katasztrofális helyzet egyáltalán nem érinti a bankoknak nyújtott segítséget:  2008 és 2011 között az EU államai a pénzügyi szektornak 1 600 milliárd eurót adtak, a GDP 13 %-át az eurózónában (ez alkalommal az EU az állam nyújtotta segítséget nem tiltja…).

Ehhez járul hozzá a bankok implicit segítése, s mivel a piac az államok és a Központi Európai Bank támogatását mindenképpen élvezi, a spekulációkba bocsátkozás. Az európai parlament ökológus képviselői 2014-ben tanulmányt kérek annak kimutatására, mennyit tesznek ki ezek a közvetett segítségek. Évi 200 - 300 milliárd eurót.

Meg kell említenünk az EKB 2015 óta folytatott «Quantitative Easing» politikáját: 1 400 milliárd eurót injektált a pénzügyi rendszerbe.

***

Németországi, olaszországi, franciaországi dolgozók, aktivisták vagyunk, a demokratikus és munkásmozgalom különböző irányzataihoz tartozunk. A Mumbaiban (India) tartott, háborúk és kizsákmányolás és prekárius munka elleni világkonferenciánk (2016 novembere) után egy évvel meg kell állapítanunk, hogy ez az Európa a kizsákmányolás és prekaritás Európája, nem a mienk.

Mi, dolgozók, fiatalok, munkásaktívák, saját országunkban, szervezeteinkre támaszkodva az egységharc hívei vagyunk a támadássorozat ellen, amely a munkásosztály nehezen és harcban megszerzett vívmányai ellen irányul.

Ennek a küzdelemnek a során nehézségekkel és akadályokkal találjuk magunkat szembe minden szinten. Maguknak a munkásszervezetek vezetésének is hajlama van arra, hogy «kritikusan viszonyulva» asszisztáljanak az Unió politikájához a vele szembeni harc helyett.

Meggyőződésünk, hogy európai konferenciánk képes lesz bennünket összeforrasztani.

Ez az Európa a háborúk, az afganisztáni, szíriai beavatkozás Európája, melyet az USA-nak, a NATO-nak alárendelt kormányaink viselnek... ez nem a mi Európánk.

Ebben az Európában nő a nyomor, határain szögesdrótok emelkednek, menekülők hulláinak ezrei süllyednek a Földközi tenger mélyére, évente tízezreket küldenek vissza oda, ahonnan éppen a «mi» kormányaink  háborúi űzték el … ez nem a mi Európánk.

Ez az Európa, amelyben az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ESZSZ, CES, ETUC) részt vesz az EKB függelékeként a dolgozók ellen irányuló tervek, programok a direktívák elkészítésében … nem a mi Európánk.

Ez az Európa, amelyben az EKB eurómilliárdok ezreit fecskendezi az euró fenntartásába, és ennek érdekében embermilliókat dönt nyomorba, amely lehetővé teszi a tőkének, a bankoknak, hogy a munkásosztály munkaerejéből közvetlenül származó profitjukat felhalmozzák, nem a mi Európánk.

Internacionalisták vagyunk. Minden munkaerejét bérbe adó európai ember - osztálytestvérünk.

Mindenki számára nyitott, egyenlőségen alapuló Európát akarunk, akár az Unió jelenlegi határain belül él valaki, akár nem.

A brit dolgozóknak, akik a többségi Brexit-szavazattal kikerülnek az EU hatásköréből, azt mondjuk: egyenrangú testvéreink maradtok. A kelet-európai népeknek, akik az Unión kívül élnek, azt mondjuk: egyenlő rangú testvéreink vagytok.

A dolgozók, a demokrácia Európáját akarjuk, határok és limit nélkül. Egész Európa szabad népei, nemzetei, szabad dolgozói szabad unióját akarjuk. 

Ezért kell első lépésként eltörölni a bennünket megosztó, atomizáló és megsemmisítő szerződéseket, amelyek a munkásjogokat semmisítik meg a tőke, a pénzügyi szektor profitja érdekében. Első lépésként a Maastrichti szerződést és az azt követőeket kell megszüntetni, szakítani kell a népirtó maastrichti EU-val.

Előttünk van Görögország példája, ez történik mindenkivel, aki nem képes a szakításra, minden európai országot, minden európai dolgozót ez fenyeget.   

Egész Európa szabad népeinek és dolgozóinak határok és megszorítások nélküli szabad Uniójáért!

A munkásjogok és demokrácia Európájáért!

A Maastricht-tal és az EKB diktátumaival való szakításért!